Minden, amit tudni érdemes az iskolakezdési támogatásról
Az iskolakezdés gyermekenként akár 50 ezer forintot is meghaladó terhét az idén is csökkenteni lehet a munkáltatótól kapott iskolakezdési támogatással. Jövőre azonban több változás is lesz. Az RSM DTM adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató blogja összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója blogbejegyzésében ismerteti: a mostani tanévkezdéskor a juttatás még a régi szabályok szerint természetben is adható, vagy a munkavállaló számla ellenében is el tud számolni munkáltatójával. Ezek a juttatási formák azonban jövőre megszűnnek, a munkaadó 2013. január 1-jétől már csak utalvány formájában, vagy innovatív elektronikus fizetési kártyával (e-utalvány) nyújthatja a támogatást.
Erre érdemes figyelni és felkészülni, hiszen az utalványokat jövőre időben be kell majd szerezni - figyelmeztet Kalocsai Zsolt. A változás hátrányosan érintheti azokat a szülőket, akik a tankönyveket jövőre az iskolától szerzik be, amennyiben azok nem tudják majd az utalványokat elfogadni. Érdemes tehát az iskoláknak is felkészülniük az új szabályozásra. Mellettük a kisebb vállalkozásokat érintheti még kedvezőtlenül a jövő évi változás, amelyek eddig jellemzően a munkavállaló által benyújtott számlák alapján adták a támogatást.
Az iskolakezdési támogatást évente egyszer lehet igénybe venni az iskolakezdést megelőző, valamint az azt követő 60 napos időintervallumban, vagyis a 2012. szeptember 3-án kezdődő oktatás esetében 2012. július 4. és november 2. között. Január 1-jétől kedvező változás, hogy a támogatás az iskolakezdést megelőző 60. naptól egészen év végéig juttatható lesz.
Iskolakezdési támogatásban azok a munkavállalók részesülhetnek, akiknek általános iskolába vagy középiskolába járó gyermekük van. Fontos, hogy a szülő vagy a gyám jogosult legyen a családi pótlékra, enélkül ugyanis nem adható támogatás. Ugyanazon gyermek után mindkét szülő részesülhet a támogatásban, így annak összege akár a duplájára is nőhet. Támogatásban részesülhet a nem vér szerinti szülő is, amennyiben családi pótlékra jogosult házastárssal él együtt. Az EGT-tagállamban lévő oktatási intézmény látogatása nem zárja ki a juttatás lehetőségét.
Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a kedvező adóztatás mellett évente a minimálbér 30 százaléka, azaz 27.900 forint támogatás juttatható minden egyes gyermek után. Ez magasabb a tavalyi 23.400 forintnál, ami a minimálbér emelkedésével függ össze. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek után is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 55.800 forintot a tavalyi 46.800 forinttal szemben.
Az adóterhet a munkáltató/kifizető viseli, ennek mértéke 16 százalék 1,19-cel szorozva, valamint 10 százalékos egészségügyi hozzájárulással is számolni kell, így a juttatás adóterhe a tavalyi 19,04 százalékról 30,94 százalékra nő. A 30,94 százalékos adóterhet a 27.900 forintos összegig a kifizető, tehát a juttató fizeti meg a NAV részére. Amennyiben a kedvezményezett béren kívüli juttatás meghaladja ezt az összeget, akkor már 51,17 százalékos adóteher merül fel, hiszen már 27 százalék egészségügyi-hozzájárulási fizetési kötelezettség is terheli a 27.900 forint feletti juttatást. A juttatás adóterhe a béreket terhelő adókhoz képest kedvező.
Iskolalátogatási igazolást a korábbi évekkel szemben nem kell benyújtani, elég, ha a szülő nyilatkozik arról, hogy jogosult a támogatás igénybe vételére. Ha azonban jogosulatlanul tesz ilyen nyilatkozatot, szankcionálható. Szankciót vonhat maga után az is, ha a szülő jogosult ugyan a juttatásra, de a szükséges nyilatkozatot nem adja le. Ebben az esetben a juttatást vélelmezhetően bérkifizetésnek fogja minősíteni az adóhatóság, ami egyrészt lényegesen magasabb adóterheket jelent, másrészt bírsággal is számolni kell.
Az iskolakezdési támogatást elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására lehet felhasználni. A gyakorlatnak megfelelően taneszköz minden, a tanuláshoz szükséges eszköz, így a technikai csomag, tolltartó, ceruzák, ragasztók, festékek, rajzlapok. A taneszköz kategóriájába sorolható az adószakértő szerint a gyermek részére vásárolt íróasztal vagy tanulóasztal, illetve az ahhoz szükséges szék is. A ruházat fogalma pedig tágan érdemezendő, így bármi ide értendő, amit az iskolában a gyermekek viselhetnek, még egy divatos sportcipő is.
Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója
RSM DTM blogja
Érdemes felészülni a változásra

Mikor és hányszor adható az iskolakezdési támogatás?
Az iskolakezdési támogatást évente egyszer lehet igénybe venni az iskolakezdést megelőző, valamint az azt követő 60 napos időintervallumban, vagyis a 2012. szeptember 3-án kezdődő oktatás esetében 2012. július 4. és november 2. között. Január 1-jétől kedvező változás, hogy a támogatás az iskolakezdést megelőző 60. naptól egészen év végéig juttatható lesz.
Ki és milyen feltételekkel részesülhet iskolakezdési támogatásban?
Iskolakezdési támogatásban azok a munkavállalók részesülhetnek, akiknek általános iskolába vagy középiskolába járó gyermekük van. Fontos, hogy a szülő vagy a gyám jogosult legyen a családi pótlékra, enélkül ugyanis nem adható támogatás. Ugyanazon gyermek után mindkét szülő részesülhet a támogatásban, így annak összege akár a duplájára is nőhet. Támogatásban részesülhet a nem vér szerinti szülő is, amennyiben családi pótlékra jogosult házastárssal él együtt. Az EGT-tagállamban lévő oktatási intézmény látogatása nem zárja ki a juttatás lehetőségét.
A támogatás elérheti az 55.800 forintot
Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a kedvező adóztatás mellett évente a minimálbér 30 százaléka, azaz 27.900 forint támogatás juttatható minden egyes gyermek után. Ez magasabb a tavalyi 23.400 forintnál, ami a minimálbér emelkedésével függ össze. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek után is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 55.800 forintot a tavalyi 46.800 forinttal szemben.
A munkáltató fizeti az adóterhet
Az adóterhet a munkáltató/kifizető viseli, ennek mértéke 16 százalék 1,19-cel szorozva, valamint 10 százalékos egészségügyi hozzájárulással is számolni kell, így a juttatás adóterhe a tavalyi 19,04 százalékról 30,94 százalékra nő. A 30,94 százalékos adóterhet a 27.900 forintos összegig a kifizető, tehát a juttató fizeti meg a NAV részére. Amennyiben a kedvezményezett béren kívüli juttatás meghaladja ezt az összeget, akkor már 51,17 százalékos adóteher merül fel, hiszen már 27 százalék egészségügyi-hozzájárulási fizetési kötelezettség is terheli a 27.900 forint feletti juttatást. A juttatás adóterhe a béreket terhelő adókhoz képest kedvező.
Nyilatkozat szükséges
Iskolalátogatási igazolást a korábbi évekkel szemben nem kell benyújtani, elég, ha a szülő nyilatkozik arról, hogy jogosult a támogatás igénybe vételére. Ha azonban jogosulatlanul tesz ilyen nyilatkozatot, szankcionálható. Szankciót vonhat maga után az is, ha a szülő jogosult ugyan a juttatásra, de a szükséges nyilatkozatot nem adja le. Ebben az esetben a juttatást vélelmezhetően bérkifizetésnek fogja minősíteni az adóhatóság, ami egyrészt lényegesen magasabb adóterheket jelent, másrészt bírsággal is számolni kell.
Mire lehet felhasználni a támogatást?
Az iskolakezdési támogatást elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására lehet felhasználni. A gyakorlatnak megfelelően taneszköz minden, a tanuláshoz szükséges eszköz, így a technikai csomag, tolltartó, ceruzák, ragasztók, festékek, rajzlapok. A taneszköz kategóriájába sorolható az adószakértő szerint a gyermek részére vásárolt íróasztal vagy tanulóasztal, illetve az ahhoz szükséges szék is. A ruházat fogalma pedig tágan érdemezendő, így bármi ide értendő, amit az iskolában a gyermekek viselhetnek, még egy divatos sportcipő is.
Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója
RSM DTM blogja
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?