Munkaerőéhes a munkaerőpiac Magyarországon
A koronavírusválság utáni munkaerőpiac kilátásairól beszélt Recruitech BLUE 2021-en Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Aki szerint az elmúlt két év, az elmúlt évtized munkaerő-piaci mozgásaihoz képest minimális változást hozott. A munkaerőhiány újra komoly kihívás a vállalatoknak, így a HR-nek is. Tíz éven belül akár félmillió ember tűnhet el a munkapiacról, a munkaerő-tartalékok pedig elfogynak.
A foglalkoztatás a koronavírus-válság elején visszaesett, de mára visszaállt a válság előtti szintre. Ráadásul a válság hatásai nagyon heterogének a gazdasági szereplőkre nézve. Egyes területeket, mint a szálláshelyeket, a vendéglátást, a ruhaipart, gumi- és műanyagipart erőteljesen érintette a visszaesés, míg mások, mint a gyógyszeripar gyorsan tudtak korrigálni, a pénzügyi területet, a vegyipart és az elektronikát nem érintette számottevően a válság. Sőt, egyes területek – kommunikáció, gépgyártás - bővülni is tudtak foglalkoztatás szempontjából.

A társadalmi csoportokat is különbözőképpen érintette a helyzet. A fiatalok nehezebben tudtak belépni a munkaerőpiacra, és demográfiai okokból is csökken az új munkavállalók száma. Az idősek, elsősorban a nyugdíjkorhatár emelése miatt kevésbé hagyják ott a munkapiacot, így összességében idősödő munkavállalókkal, öregedő piaccal számolhatunk az elemző szerint.
Bár a foglalkoztatás visszatért a korábbi szintre, a munkaerőhiány még nem tart teljesen ugyanazon a szinten, de a folyamat iránya egyértelmű. A régióban Magyarországon a legerősebb a munkaerőhiány jelensége, vagyis a piac éhes a munkaerőre.
Még ebben az évtizedben elfogy a tartalék
Madár István szerint 2030-ra akár 500 ezer munkavállaló tűnhet el a munkaerőpiacról, aminek demográfiai okai is vannak. Az évente 30-40 ezer fős halálozás, ami ráadásul súlyosan érinti a viszonylag fiatalabb (40-60 év), főleg férfi népességet, amit ugyan kompenzál valamennyire a külföldről érkező munkaerő, de nem egyenlíti ki. A munkaképes korú lakosság tartalékai az évtized második felére el fog fogyni. Ebbe a csökkenésbe beletartoznak azok, akik fiatalon vonulnak nyugdíjba (pl. Nők 40) körülbelül 420 ezren, és a reményvesztett munkanélküliek is (kb. 150 ezren), akik többnyire képzetlenek, és nem sok esélyük van a versenyszférában az elhelyezkedésre. Közülük az utóbbi években, akiket lehetett, a cégek felszívtak már betanított munkakörökre.

Ennél feszesebb már nem nagyon lehet a munkaerőpiac, mondta Madár István. Éppen ezért a lehetőséget a munkaerő migrációjában és az egészségmegőrzésbe való befektetésben látja. Ebbe a munkáltatóknak is érdemes lesz áldozniuk, a képzés és a termelékenység technológiai alapú növelése mellett.
HR kihívások a munkapiacon:
• Munkaerőhiány
• A munkaerő minőségének kihívásai
• A munkaerő idősödése
• A munkavállalói migráció integrálása
• A munkaerőköltség növekedése
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 2 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?