kapubanner for mobile

Munkaruhát, veszélyességi pótlékot és 100 ezer forintos támogatást javasolnak a tanári szervezetek

A tanári szervezetek egyetértenek a járvány miatti szigorításokkal, de újabb javaslatokat fogalmaztak meg.

Helyeslik a koronavírus-járvány miatti szigorításokat a tanárok, és további intézkedéseket is sürgetnek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a lap kérdésére azt mondta, hogy nemcsak az állami, hanem az egyházi, alapítványi és magánintézmények pedagógusait is tesztelik a vírusra.

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy az oktatást érintő járványügyi intézkedésekhez újabb javaslatokat fogalmaztak meg a tanári szervezetek. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) például azt kérte, hogy a krónikus beteg pedagógusokat azonnal mentesítsék a tantermi oktatás alól. Szeretnék továbbá, ha az ötödik évfolyamtól felfelé bevezetnék a hibrid oktatást, a gyeden, gyesen lévő, valamint otthoni munkát végző szülők gyermekei esetében pedig felfüggesztenék a kötelező óvodáztatást. Kérik azt is, hogy az online oktatást végző pedagógusok kapjanak egyszeri százezer forintos támogatást, a tantermi nevelést végzők számára pedig bérük húsz százalékának megfelelő veszélyességi pótlékot állapítsanak meg. Fontosnak tartják az igazgatói jogkörök bővítését is: javasolják, hogy a fenntartóval és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal való egyeztetés után az intézményvezetők maguk is dönthessenek kéthetes bezárásról vagy digitális átállásról.

A Nemzeti Pedagóguskar (NPK) arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodákban és általános iskolákban folyatódó jelenléti nevelés-oktatás sikerességéhez nagyban hozzájárulhat, ha megfelelő munkaruhát (maszkot, gumikesztyűt, védőpajzsot) kapnak az alkalmazottak, valamint megbízható tesztelési eljárás keretében célzott szűrést végeznek a dolgozók körében. A pedagóguskar azt javasolja, első körben mindenképpen a hatvan év felettieket, a valamilyen alapbetegséggel küzdőket, valamint a gyógypedagógiai intézményekben dolgozók fertőzöttségét kell ellenőrizni, utóbbiakat elsősorban a fogyatékosság mellett különböző betegségekkel (például Down-szindrómával, szívproblémákkal, keringési problémákkal) is küzdő gyermekek védelme érdekében. Sürgetik az utazó, áttanító pedagógusok, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokban tanító kollégák, valamint a gyakorlati oktatók szűrését is, emellett kiemelik, hogy az óvodákban az egyéb alkalmazottak tesztelése is fontos. Javasolták azt is, hogy a karanténba kerülő, de nem beteg tanárok otthonról küldhessenek tananyagot, vagy online órát tarthassanak. Az NPK szerint a koronavírus-fertőzést elkapó alkalmazottak számára országosan egységes eljárást kell létrehozni, hogy az érintettek a többszöri bejelentés után tényleg megkaphassák a százszázalékos táppénztérítést - írta a Magyar Nemzet.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek