kapubanner for mobile

Munkásszállás épül kormányzati támogatással Csongrádban

Az országban elsőként Mórahalmon épül munkásszállás kormányzati támogatással, a 441 millió forintos beruházás szerződését kedden írták alá a homokháti kisvárosban. A 94 ágyas munkásszállás kialakítására 263 millió forintos kormányzati támogatást kapott a város. Az 50 kilométeres körzeten kívülről érkező munkavállalók elhelyezésére szolgáló épület kivitelezése még ősszel elindulhat Mórahalom nyugati kapujában- írja az MTI.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta a megyében elsőként Mórahalomban alakítottak ki ipari parkot, ahol ma 108 vállalkozás működik, területe 10-ről 100 hektárra nőtt, a megvalósult beruházások nagysága mintegy 12 milliárd forint, a cégek együttes árbevétele 2016-ban elérte a 21 milliárd forintot. Az ipar a kisvárosban hatszáz embernek ad munkát.

A település gazdasági továbblépésének legnagyobb korlátja ma már a munkaerő szűkössége, ezen enyhíthet az új munkásszálló - mondta a polgármester, a kormányzati program egyik kezdeményezője.

Az új lakóövezet első épületeként kialakítandó munkásszállást a tervek szerint jövő nyáron adják át.

Juhász Tünde kormánymegbízott elmondta: az elmúlt hét évben 58 százalékkal, több mint 20 ezerről mintegy 8600-ra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Csongrád megyében. hangsúlyozta, a foglakoztatási programoknál ma már nem elegendő bér- és járuléktámogatásban gondolkodni, a munkaerő mobilitását segítő fontos eszköz a munkásszállás is. Építésük támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Foglalkoztatási Alap központi keretéből 9 milliárd forintot különített el. Munkásszállás építésére helyi önkormányzatok, valamint önkormányzati társulások szeptember 30-áig nyújthatnak be pályázatot.

B. Nagy László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a munkaerőhiány az országban majdnem minden ágazatot érint, a területi egyenlőtlenségek miatt azonban egyes régiókban a tartalék rendelkezésre áll, csak nem mobilis. Az új munkásszálló versenyelőnyt jelent majd az itt működő vállalkozásoknak, gyorsulni fog a fejlődésük.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek