kapubanner for mobile

Műszaki szakemberekre éheznek a magyar vállalatok

A munkaadók szimbolikus döntésnek vélik az oktatási tárca azon javaslatát, amely jövőre 100-100 fővel növelné a felsőoktatási intézmények államilag támogatott hallgatói keretszámait a műszaki és természettudományos képzési területeken - írja a Világgazdaság.

Habár az elmúlt években egyértelműen hiány mutatkozott a "reálszakos" diplomásokra, az oktatási minisztérium csak most kezdett el reagálni a Magyarországot egyre jobban kínzó trendre. Legújabb terve szerint 100-100 fővel növelné a felsőoktatási intézmények államilag támogatott hallgatói keretszámait a műszaki és természettudományos képzési területeken. A munkáltatók azonban még ennél is bátrabb lépéseket sürgetnek - igaz, hiába emelné a kormány a keretszámot, ha nincs elég jelentkező e szakokra.

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint ez viszont annak köszönhető, hogy rosszul működik a pályaorientáció, hiszen már az általános, de még inkább a középiskolában meg kell a gyerekekkel és a szüleikkel ismertetni, milyen elhelyezkedési lehetőségeik lesznek a felsőfokú tanulmányaik elvégzése után; de szükség lenne arra is, hogy nagyobb óraszámban tanítsanak a reálgazdaság folyamatairól. Emiatt ugyan néhány közismereti tantárgy visszaszorulna, ami akár elbocsátásokkal is járhatna, de Magyarország jövőjét tekintve biztosan megérné.

Az is nagy problémát jelent, hogy a képzési kapacitás szűkös, több intézményben nincs elég informatikai oktató. Ez a helyzet például a Miskolci Egyetemen is, emiatt nem tud továbbfejlődni az informatikai klaszter. Az oktatási kormányzatnak tehát sürgősen be kellene avatkozni a folyamatokba - állítja Bihall Tamás -, mert legalább 5-7 év az átfutása az egyes intézkedéseknek, s egyetlen elvesztegetett perce sincs a magyar gazdaságnak. Ahogy a munka nélkül maradó fiataloknak sem, hiszen ha olyan szakra járnak, amelyre nincs igény a munkaerőpiacon, szembesülniük kell a munkanélküliséggel - tette hozzá Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Világgazdaságnak elmondta továbbá, hogy minden egyes alkalmat megragadnak, hogy ezt tudassák a kormánnyal, de nem sok eredménnyel járnak, vélhetőleg ugyanis gyenge a lobbierejük. Holott már most tudni lehet, hogy a következő években - bár rájuk is szükség van - nem a filozófus, szociológus, pszichológus szakmák lesznek a legkeresettebbek a piacon.

Igaz, a kialakult helyzetért részben a vállalatok is felelősek, hiszen gyakorta egyáltalán nem tartanak igényt a diplomások felsőoktatási intézményekben szerzett ismereteire. Kiváló példa erre Manherz Károly oktatási szakállamtitkár parabolája, amely szerint amikor az Audi győri vezetőivel tárgyalt arról, hogy szerintük mit kellene oktatni az egyetemeken, kijelentették, tanítsák meg a fiatalokat németül, a speciális tudást majd megszerzik a gyárban. Erre rímel egy nemrég készült felmérés is, amelyben az álláshirdetéseket vették górcső alá Magyarországon. Ebből kiderül, az idegennyelv-ismeret szükséges a leginkább ahhoz, hogy állást találjon egy diplomás.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek