Napi 10 óra robot, nettó 110-ért
Egyre több magyar cég kénytelen konkrétan megadni az általa kínált fizetéseket, különben szinte lehetetlen munkaerőt találni. A McDonald's és a Burger King után a KFC is ezt a stratégiát követi - írja a penzcentrum.hu.
Ám egy volt dolgozó szerint ilyen fizetésekről szó sincs, arról nem is beszélve, hogy gyakran belső feszültségeket okoznak a fizetéskülönbségek.
A penzcentrum.hu rendszeresen vizsgálja a magyarországi kereseti lehetőségeket, legutóbb a KFC éttermeiben annyit árultak el, hogy az nem egységes, például egy teljesen kezdő, kiemelt budapesti éttermükben teljes munkaidőben dolgozó, csak délelőtti műszakot vállaló éttermi csapattag nettó 168 000 forintot visz haza.
18 óra után 30 százalék extra műszakpótlék illet meg mindenkit, az egyéni teljesítményt eseti bónusszal és előrelépési lehetőséggel jutalmazzák.
"Minden kezdő dolgozót (hacsak nem menedzser vagy oktató az illető) bruttó 1000 forintos órabérrel vesz fel a cég. A 3 hetes tréning után vizsgáznia kell az elsajátított pályából. Mindezek után, ha szeretne, elsajátíthat a dolgozó egy másik pályát is, amiből szintén vizsgáznia kell - de egészen addig, míg nincs meg a második vizsga, 1000 forintos bruttó órabérért dolgozik továbbra is.
Az étterem, ahol én dolgoztam átlagosan 110-120 ezer forint nettó fizetést adott 8 órás bejelentett munkaviszonyra (ami sokszor inkább 9-10 óra). És ebben legtöbbször a 18 óra utáni 30 százalékos pótlék is benne volt. Azt is illik megemlíteni (amiről csak a szerződésben esik szó), hogy a túlórát - már amennyiben el is számolják azt - 3 havonta fizetik ki. Az oktatók kaptak bruttó 1300 forintos órabért, de nekik mindhárom pályán vizsgázniuk kell + oktatói vizsgát is kell tenniük. Természetesen oktatóvá válni nem lehet próbaidő alatt. Azt itt leírtak nem egyedi esetek, több dolgozó problémája. Nem csak abban az étteremben, ahol én dolgoztam, többször érkeztek más éttermekből munkatársak egy-két napra, akik szintén így nyilatkoztak. Érdemes emellett megemlíteni, hogy a KFC-nél (is) a diákok még mindig jobban keresnek, mint a teljes munkaidőben bejelentett dolgozók."
penzcentrum.hu

Egy névtelenséget kérő dolgozó ezt írta a portálnak:

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?