Nem féltik az állásukat a ChatGPT-től a magyar újság- és szövegírók
A mesterséges intelligencia hatékonyabbá és könnyebbé teszi a munkájukat, de a szakmájukat a következő években nem tartják teljesen helyettesíthetőnek vele – ez a megkérdezett magyar szövegírók és újságírók általános vélekedése a Corvinus egyetem friss kutatása szerint. A válaszadók önbizalma erős, alkalmazkodóképesebbnek tartják magukat másoknál a területükön - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Az automatizálással és az emberek gépekkel való helyettesítésével kapcsolatos félelmek és aggodalmak évszázadosak. A legfrissebb, a generatív mesterséges intelligencia (MI) körüli felhajtásban azonban kevés szó esett arról, hogy a szöveges tartalmakat előállító szakemberek mit várnak az MI-től és ezzel kapcsolatban hogyan vélekednek a munkakörükről, a várható karrierjükről.
Vicsek Lilla, Pintér Róbert, a Corvinus kutatói és Bauer Zsófia, a Corvinus korábbi doktori hallgatója 30 interjút magába foglaló kutatást készített magyar újságírókkal és szövegírókkal 2023 tavaszán. Az eredményeket bemutató tanulmány az International Journal of Sociology and Social Policy című szakfolyóiratban a közelmúltban jelent meg. Ezek fő tanulsága, hogy a válaszadók szkeptikusak és magabiztosak, nem aggódnak: a mesterséges intelligenciát nem radikális, robbanásszerű előrelépésként, hanem az eddigi technológia sorozatos fejlődésének újabb, kisebb lépcsőfokaként látják, ahogy az történt a mobiltelefon vagy a közösségi média megjelenésekor is.
Az MI-t alábecsülik, a saját képességeikben bíznak
Szerintük az MI nem kivételes újítás, és inkább a kiegészítés, mint a helyettesítés eszköze. Úgy vélik, növeli a hatékonyságot és megkönnyíti a rutinmunkát, de úgy gondolják, pótolhatatlan marad az emberi közreműködés a munka kreatív, intuitív részében és a társas kapcsolatok ápolása. A szakemberek a ChatGPT-ről pesszimistán nyilatkoztak: elsősorban a korlátait hangsúlyozzák, különösen annak magyar nyelvű működésében és a hallucinációk terén. Ezeket a gyengeségeket hajlamosak voltak a jövőre is kivetíteni, felemlegetve, hogy Magyarország gyakran lemarad a technológiai újítások átvételében. Az egyik válaszadó például így fogalmazott: „Még 15 év múlva sem tudom elképzelni, hogy az emberi kreativitást helyettesíteni tudja."
Az MI körüli médiafelhajtás hat a megkérdezettekre: a ChatGPT berobbanása előtt azt gondolták, csak a fizikai dolgozókat fogja érinteni, utána viszont kipróbálták, csalódtak és megkönnyebbültek. Változtattak a véleményükön, már elképzelhetőnek tartják, hogy a saját jövőjüket is befolyásolja, de a média által sugallt túlzó képpel ellentétben – saját múltbéli és szakmai tapasztalataikra építve – csak szűk határok között.
A két szakma képviselői úgy érzékelik, hogy nincs okuk az állásukat félteni: egyrészt mert szerintük nem olyan forradalmi az újítás, másrészt mert úgy vélik, jobban tudnak alkalmazkodni az újdonságokhoz más szakterületen dolgozókhoz képest. Hozzáteszik, hogy elsősorban a sok rutinmunkát végző juniorok problémája, hogy őket az MI jobban kiválthatja, pl. rövidhírek írásában. (Érdekesség, hogy a kutatás résztvevői közül még azok sem tartották magukat juniornak, akik fiatalok voltak és legfeljebb csak néhány évnyi munkatapasztalatuk volt.) Szinte mindenki úgy érzi, hogy ő profitálni fog az MI-ből, míg mások, akik ugyanazon a területen dolgoznak, vesztesek lehetnek. Ugyanakkor csak kevesen törekednek aktívan új készségek elsajátítására.
„Az optimizmus torzítását a szakirodalom olyan kognitív torzításként tárgyalja, amely során az egyének túlbecsülik a velük bekövetkező pozitív események valószínűségét, és alábecsülik a negatív események megtapasztalásának valószínűségét. Ezt figyelembe kell venni, amikor megpróbáljuk megragadni, hogy az embereknek milyen elvárásaik vannak a munkájuk és a mesterséges intelligencia jövőjével kapcsolatban” – emelte ki Vicsek Lilla szociológus, a tanulmány corvinusos első szerzője.
Pesszimista újságíró vs. optimista szövegíró
Az újságírók jobban aggódnak amiatt, hogy az MI-t rosszindulatú célokra is lehet használni. Kérdés szerintük, hogy az MI-vel készülő tudósítások mennyire tudják elkerülni a dezinformáció csapdáját és mennyire tudnak kellő mélységben tájékoztatni. Ezek kivédése egyenesen pluszmunkát jelenthet, nemhogy segítene nekik vagy helyettesíthetné őket, így tehát az MI-nek káros hatása is lehet. Azt hangsúlyozzák, hogy az MI különösen gyengén teljesít az oknyomozó újságírásban, a terepmunkában és a hiteles, etikus tudósításokban. „Nyugaton elsősorban a piac fogja eszközként használni, keleten pedig a hatalom fogja eszközként használni. Keleten inkább propagandisztikus eszköz lesz” – vélekedett az egyik válaszadó.
A szövegírók – akik az újságírókhoz képest már aktívan használják az MI-t a munkájukban –, ezzel szemben nyitottabbak az MI beépítésére a munkafolyamataikba. Olyan eszközként tekintenek rá, mint ami a kreativitás és a tartalomgyártás hatékonyságának növelését szolgálja, pl. szóbeli interjúk automata leiratozásában vagy alap háttérinformációk gyors lekérdezésében. Ez szerintük megnyitja az utat a „kézműves” szövegírás felé, ahol kevés az unalmas, ismétlődő feladat. A szakma néhány képviselője ugyanakkor úgy vélte, hosszú távon a munkakörük akár teljesen eltűnhet, míg a megkérdezett újságírók mindegyike ezt lehetetlennek tartotta.
„A munkahelyek jövője összetett kérdés, és nem az emberek és a gépek közötti zéróösszegű játék. Sok esetben az MI együttműködik majd a szakemberekkel, míg más esetekben helyettesítheti őket. Ezt a jövő fogja eldönteni, amire hatással van az is, hogy maguk a szakterületükben érintett munkatársak hogyan értelmezik az MI helyét a szakmai jövőjükben. Ezért is fontosak és hiánypótlóak azok a kutatások, amelyek a szubjektív tapasztalatokat dolgozzák fel” – hangsúlyozta Vicsek Lilla.
fotó: freepik
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Gyakran előbb kérdeznek rá a pályázók a rugalmas munkavégzés lehetőségére, mint a juttatásokra. Ez ma már nem egyedi sok nagy multinacionális... Teljes cikk
Az IT munkapiacról, az átképzések lehetőségéről, a mesterséges intelligenciával összefüggésben a pályakezdők helyzetéről, bérekről és a... Teljes cikk
Másként állnak a munkavégzéshez, a munka világához, a vezetéshez, az állásváltáshoz vagy éppen a munka-magánélet egyensúlyához a különböző... Teljes cikk
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 7 napja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 3 hete
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 3 hete
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 3 hete
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 3 hete
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 4 hete
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 1 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 1 hónapja
- Erre használják a magyar vállalatok az AI-t 1 hónapja
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 1 hónapja
- Felmérés: 10 vállalatból 3 tervezi, hogy jövőre AI-jal helyettesíti dolgozóit 1 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja