Nem hatékony a támogatott munkahelyteremtés?
81 ezer munkahely jött létre 9000 milliárd forintból az elmúlt 5-6 évben. Bár a foglakoztatás hat év alatt 458 ezer fővel nőtt, új munkahelyen csak 81 ezren dolgoznak. Miközben ezekre a támogatásokra komoly összeget költött a kormányzat. A támogatással létrejött munkahelyekből csak 16 ezer maradt meg hosszabb távon, írja a Napi.hu.
Magyarországon a foglalkoztatottság 2009-2015 között 55-ről 63,9 százalékra nőtt, 458 ezer fővel dolgoznak többen. 81 ezer munkahely jött létre, amelyek nagy többsége képzetlen munkavállalókat (64 ezer) foglalkoztat, míg képzetteket csak 17 ezer. Ráadásul tartósan mindössze 16 ezer munkahely maradt meg, derült ki egy munkaerő-piaci helyzetről szóló konferencián.
A kutatásokból az derült ki, hogy a támogatások hatása nagyon hullámzó, akkor hatékony elsősorban. A problémát abban látják a kutatók, hogy a "megvásárolt" munkahelyek csak addig működnek, amíg kitart a támogatás, majd megszűnnek. Középtávon a fiatalok és a kisgyermekes anyák támogatásán létszik, hogy működőképes, de hosszabb távon csak a humánerőforrás fejlesztése, az oktatába befektetés működhet, amivel növelni lehet tartósan az állások számát.
Ezt az segítené elsősorban, ha üzletileg és politikailag stabil és kiszámítható lenne a környezet és az intézményrendszer. Ugyanis a feldolgozóiparban eddig tapasztalható növekedés kezdi elérni a bővülési lehetőségének határait. Csökkenhet az ide beáramló tőke. A bérszínvonalat és munkavállalói jogokat is fejleszteni kellene.
Bár van ki- és beáramlás is a munkaerőpiacon. Magyarország mára inkább exportálja a munkaerőt, a beáramló rész pedig képzettség szempontjából inkább negatív. A közepesen képzett, rutinszerű munkát végzők lehetnek nehezebb helyzetben a munkaerőpiacon. Míg munkahelyek az innovatív munkakörökben, illetve a gondozás területén jöhetnek létre.
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?