kapubanner for mobile

Nem kötelező ugyanannyi cafeteriat adni a munkavállalóknak

2019-től nem kötelező cafeteriaszabályzatot készíteni az új adótörvény szerint, így bármennyi juttatásban megállapodhat a munkáltató, akár egyénenként eltérő mértékben - írja az adózóna.hu oldal.

images

images

A lap szerint cafeteriaszabályzat készítésére soha nem volt, és jelenleg sincs kötelező jogszabályi előírás. A munkáltatók saját döntésük alapján készíthetnek a béren felüli juttatásokról cafeteriaszabályzatot, a munkáltató szándékait kifejező, a munkavállalók szociális biztonságérzetének, a céghez fűződő lojalitásának erősítésére irányuló szempontok szerint, de ilyen szabályzat nélkül is adhatnak juttatásokat.

A munkáltató eldöntheti, illetve szükségszerűen a munkavállalókkal (érdekképviselettel) egyetértésben meghatározhatja, hogy milyen juttatásokat ad vagy nem ad, milyen feltételekkel ad a béren felül, esetenként akár az egyedi munkaszerződésekben rögzített módon.

A döntésnél mérlegelendő szempontok:


  • a munka törvénykönyvének a munka díjazására vonatkozó előírásait (többek között az egyenlő elbánás elvének érvényesítésére vonatkozó kötelezettséget);
  • azt az általános érvényű rendelkezést, amely rögzíti, hogy a magánszemélynek adott juttatások nem lehetnek teljesítményhez kötöttek (például nem helyettesíthetnek prémiumot); vagyis ha egy juttatásról megállapítható, hogy az kifejezetten az abban részesülő által vagy az érdekkörébe tartozó más személy által végzett önálló vagy nem önálló tevékenység ellenértéke, akkor az nem minősülhet bevételnek nem számító, adómentes, béren kívüli és más adóelőnnyel járó juttatásnak, annak adókötelezettségét a juttatást megalapozó jogviszonyból származó bevételre irányadó általános szabályok szerint kell meghatározni, hacsak a törvény eltérően nem rendelkezik [szja-törvény 1. § (10) bekezdés];
  • az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, azzal, hogy nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése [Art. 1. §].
  • az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkenését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetve érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját, azzal, hogy az alkalmazhatóságot, érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll [szja-törvény 1. § (4) bekezdés].


Fotó: tenyek.hu
adózóna.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek