Nem mindenkinek jár a nagyszülői gyed
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBenyújtotta a kormány a nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslatot. A nagyszülők akkor kaphatnak gyedet a javaslat szerint, ha a gyermek születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosítottak voltak. Az nem kaphat nagyszülői gyedet, aki keresőtevékenységet folytat, kivéve ha otthon dolgozik - írja a napi.hu.
A napi. hu értesülései szerint feltétel az is, hogy feltétel, hogy a gyerek szüleinek, egyedülálló szülő esetében a gyermeket gondozó szülőnek legyen munkahelye.
A gyereket a szülőknek kell nevelniük, a nagyszülő csak napközben felügyeli a gyereket, emellett a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy egyetért a gyed nagyszülő általi igénybe vételével. A nagyszülői gyedet 2020. január 1-től lehet kérni, és legfeljebb két évig, ikreknél három pedig évig folyósítják.
Akkor sem jár a nagyszülői gyed, ha a gyereket bölcsődébe vagy óvodába íratják be. Nem kaphat nagyszülői gyedet az sem, aki másféle rendszeres pénzellátást, például öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot, megváltozott munkaképességű személyek ellátását, özvegyi nyugdíjat vagy ápolási díjat kap.
napi.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?