Német szakszervezet segít a magyar bérek felzárkózásában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMár a második magyarországi irodáját nyitotta meg az IG Metall német szakszervezeti óriás, hogy segítse a magyar bérek felzárkózását, és ezáltal is védje a német munkahelyeket - írta a Világgazdaság.
A múlt héten Kecskeméten megnyílt a németországi IG Metall és a Vasas Szakszervezeti Szövetség második közös irodája. Az első Győrben kezdte meg a működését tavaly januárban. „Hatéves tárgyalássorozat és előkészítő munka előzte meg, hogy a világ egyik legerősebb szakszervezetének számító IG Metall nemzetközi partnerprogramja keretében nálunk nyisson irodát” - mondta a lapnak Balogh Béla, a Vasas elnöke.
Ennek keretében Magyarországon kívül csupán az Egyesült Államokban működtet a szakszervezeti óriás hasonló irodát. Balogh Béla szerint a magyarországi erőteljesebb szerepvállalás mellett két nyomós érv is szólt: egyrészt az idén 140. születésnapját ünneplő Vasas több évtizedre visszanyúló jó kapcsolatot ápol a német szakszervezettel, másrészt a német vállalatok jelentős szerepet töltenek be a magyarországi autóiparban, amelyben jelenleg mintegy 750 cég működik, köztük az Audi, a Mercedes és az Opel.
Az IG Metall nem rejti véka alá, hogy a segítségnyújtással a németországi munkahelyeket kívánja elsősorban védeni. „Minden euró, amellyel a magyarok többet keresnek, csökkenti annak esélyét, hogy német munkahelyeket helyezzenek át az országba” - olvasható az IG Metall honlapján abban a beszámolóban, amely a sopronkövesdi Autolivnél tavaly áprilisban lezajlott sztrájk kapcsán készült.
A cikk szerint évek óta visszafogják a cégek a béreket a magyar járműiparban, amit a kormány sokáig elnézett nekik, ám a helyi szakszervezetek elérkezettnek látják az időt, hogy erőteljesebb fellépéssel változtassanak ezen.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?