kapubanner for mobile

Nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldött emberek száma

Novemberben nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozottak száma, és egyre többen jelentkeznek be a munkaügyi központokba - írja a Napi Gazdaság.

images

Az októberi kis javulás után idén november érdemben romlott a munkaügyi helyzet Magyarországon: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss számbavétele szerint a hónapba ugyanis 2,5 százalékkal, 536 ezerre nőtt a regisztrált álláskeresők létszáma, ráadásul ez már 1,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Novemberben csaknem hatezer cég összesen csupán 22,9 ezer fős új munkaerőigényt jelentett be. Ez a létszám előző hónaphoz képest 28, az előző évihez képest 23 százalékos csökkenés. Ezek 62,7 százaléka (14,4 ezer) valamilyen módon támogatott munkaerőigény volt. Az NFSZ összesítése szerint a hónapban 52,7 ezer üres állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, amelyek közül november 30-án 26,4 ezer maradt betöltetlen. A legtöbben továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keresnek állást. A hónapban minden megyében nőtt a létszám; az országos átlag feletti mértékben 12 megyében.

A hónapban nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozottak száma is, most összesen 1,3 ezer ember elbocsátását jelezték a cégek, az előző havi ezer fő után. A teljes létszám 47 százalékát a fővárosi vállalkozások jelentették be, de jelentős Győr-Moson-Sopron létszáma is. A létszámcsökkentésről döntő cégek fele a 21-99 főt, negyede a 100-299 főt, negyede pedig a 300 főnél többet foglalkoztatók közé tartozik.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk