kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Nyolcszázezer nyugdíjas térne vissza dolgozni

Egy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna - mondta Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke Debrecenben.

nyugdíjas szövetkezet-
images

2017 óta 165 nyugdíjas szövetkezet alakult százezer taggal, tavalyi nettó árbevételük elérte a 11 milliárd forintot. A nagyobb múltra visszatekintő, 160 ezer taggal működő 96 diákszövetkezet nettó árbevétele 61 milliárd forint volt a múlt évben, miközben 2021-ben hat kismama szövetkezet is alakult az országban - mutatott rá az OSZT elnöke.

A második világháborút megelőzően a szövetkezet népszerű foglalkoztatási forma volt Magyarországon. A Hangya szövetkezet például az 1930-as években a térség legerősebb vállalkozói csoportja volt.

A Foglalkoztatási tapasztalatok a nyugdíjas szövetkezeti rendszer keretében címmel tartott rendezvényen bemutatták a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) támogatásával megvalósított közérdekű nyugdíjas szövetkezetekhez kapcsolódó fejlesztéseket, kiadványokat.

A szövetkezeti tagok teljes mértékben megtarthatják a nyugdíjukat, a szövetkezetben személyes közreműködésükkel szerzett pénzbeli jövedelmüket pedig csak 15 százalék személyi jövedelemadó terheli, de természetbeni juttatást is igénybe vehetnek.

2050-re várhatóan 9,8 milliárd lesz a világ népessége, ebből a 60 év felettiek száma kétmilliárd lesz - hívta fel a figyelmet Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. ügyvezetője. A 60-65 felettiek száma a magyar társadalomban is jelentős, arányuk növekszik, ugyanakkor kutatásaik szerint 68-70 százalékuk jelezte, hogy szeretne tovább dolgozni. Ennek feltételei között említették a rugalmas foglalkoztatási lehetőséget, az élethelyzetüknek megfelelő személyes közreműködést és az ehhez igazodó arányos jövedelmet.

Réti Mária szerint a közérdekű nyugdíjas szövetkezeti forma a vagyoni előnyök mellett szociális előnyöket, oktatási, képzési, kulturális, illetve közösségteremtő és közösségfejlesztő lehetőségeket is biztosít a tagjainak. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek rugalmas és biztonságos lehetőséget nyújtanak tagjaiknak az igényeiknek és kondíciójuknak megfelelő munkához, miközben tapasztalt humánerőforrást biztosítanak a munkaerőpiac részére.

Fotó: unsplash.com
    

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk