OKJ: drágább és hosszabb képzések, alaposabb tudás?
Az ősztől érvényes új OKJ-rendszer képzései valószínűleg hosszabbak és drágábbak lesznek a jelenlegieknél, ami sok jelentkezőt elijeszthet. A szeptemberi bevezetésig ugyanakkor átmenetileg megnőhet a képzéseket kínáló intézmények forgalma, az átállás után pedig több idejük lesz a hallgatóknak az elméleti és a gyakorlati ismeretek elsajátítására - nagyjából így foglalhatók össze az OKJ változásainak várható következményei. Hogy az új rendszer jó-e, csak később derül ki.
Hosszabbak lesznek a képzések - elrettentik a potenciális hallgatókat?
Farkas László, az AIB-Vincotte Hungary Kft. Akadémia igazgatója az Edupressnek elmondta, általában azokat a képzéseket szüntették meg, melyekre kevésbé volt kereslet, ugyanakkor töröltek olyan szakképesítéseket is, melyek intézményükben évek óta folyamatosan évi 2-3 alkalommal is elindultak. "Bízom abban, hogy ezen szakképzések idővel visszakerülnek majd az Országos Képzési Jegyzékbe" - tette hozzá. Mint mondta, a legnagyobb gond a felnőttképzés terén adódhat, és nem is csak a drágulás miatt. "Az alapvető problémát én a hosszúságban látom, hisz egy munka mellett tanuló felnőtt nem valószínű, hogy 3 év alatt hajlandó lesz elvégezni egy szakmát, ennyi időt a szabadidejéből és a családjától nem fog tudni feláldozni. Emellett az is nagy kérdés, hogy a vállalatok tudnak-e majd ennyi időt várni egy-egy szakemberre?" - fogalmazott.
Átmenetileg roham várható
Rövidtávon ugyanakkor jó üzlet lehet a képzéseket kínáló cégeknek a változások beharangozása, sokan szeretnék ugyanis a jelenlegi rendszer szerint megszerezni a kiválasztott szakmát, így az érdeklődés jelentősen fokozódhat az átállást megelőző hónapokban. "Az először kiadott rendelet szerint idén januártól változott volna a rendszer, ennek köszönhetően 2012 végén óriási dömpinget tapasztaltunk a jelentkezéseket illetően, még decemberben is indultak képzések. Mivel a rendelet vonatkozó paragrafusainak hatályba lépését 2013 szeptemberére módosították, idén vélhetően atipikus módon az augusztus lesz a legerősebb hónap" - véli az igazgató. Egy informatikai képzést folytató fiatal elárulta, ő maga is a várható változások miatt kezdte el tavaly szeptemberben a tanfolyamot. "Csak idén év elején akartam nekivágni a tanulásnak, de mivel úgy volt, hogy januártól életbe lépnek az új szabályok, beiratkoztam szeptemberben, hogy még a jelenlegi szisztéma szerint végezhessek. Így egy év alatt megszerezhetem a bizonyítványt, nem akartam ezt akár két évre kitolni" - nyilatkozta.
Gondot okozhat a drágulás
Egy egészségügyi OKJ-s tanfolyamon részt vevő hallgató szerint a képzések drágulása is egyértelműen gondot okoz a továbbtanulni vágyóknak. "Sok az olyan fiatal, aki komolyan érdeklődik egy-egy terület iránt, de sem saját erőből, sem a szülők segítségével nem tudják finanszírozni a képzéseiket, ezért más felé indulnak - vagy, ahogy egyre többen, nem indulnak semerre. Eddig is problémát jelentett az embereknek kiválasztani a megfelelő szakmát, eldönteni, hogy mit is szeretnének valójában. A mostani szabályozással szerintem még nehezebbé teszik a helyzetüket: most már nem csak az a kérdés, hogy mit szeretnének, hanem az is, hogy mit tudnak kifizetni" - fejtette ki. Farkas László szerint is visszavetheti a jelentkezések számát a képzések drágulása. "Jelen gazdasági helyzetben, markáns visszaesésre lehet számítani" - közölte.
A minőséget kívánják biztosítani
A hivatalos álláspont szerint azért szükséges a kötelező minimum óraszámok meghatározása, hogy így biztosítsák a minőséget, ugyanis a minisztérium szerint csak így lehet kiszűrni, hogy vállalhatatlanul alacsony időtartamú képzéseken juthassanak az emberek bizonyítványhoz. A Vincotte Akadémia igazgatója szerint viszont az időtartam nem függ össze a minőséggel. "Azt gondolom, jó minőséget nem csak magasabb óraszámú képzéssel lehet nyújtani, bár nem árt, ha több idő van valamilyen ismeret begyakorlására. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen felkészültségű szakemberek, milyen pedagógiai érzékkel, mennyire következetesen oktatják a résztvevőket. Sőt az sem mindegy, hogy korszerű vagy elavult gyakorlati helyszíneken tanulnak. Inkább erre helyezném a hangsúlyt, nem feltétlenül az óraszámokra" - taglalta. Egyetért vele a már említett egészségügyi képzésre járó hallgató is: "Miért kellene 6-8 félévet végigjárni és fizetni, ha eddig elég volt a 2-3 félév is? Nem biztos, hogy az elmélet bővítése jobb szakembereket szül".
Mélyebb elméleti ismereteket szerezhetnek?
Farkas László szerint ugyanakkor nem biztos, hogy rossz lesz az új rendszer, az eredmény azonban csak később fog látszani. "Az mindenképp jobb lesz, hogy mélyebb elméleti ismeretekre tehetnek szert azok a résztvevő felnőttek, akik ennyi időt és energiát tudnak szánni a képzésen való részvételre, nekik több idejük lesz a gyakorlati tudásuk mélyítésére is. 2006-ban, amikor bevezették a kompetencia alapú moduláris oktatást, szintén nagy volt a tiltakozás, és az átállás sem ment mindenhol zökkenőmentesen, de ennek a rendszernek is van, illetve volt számos előnye és hátránya. Nekünk úszni kell majd az árral, és azon munkálkodni, hogy a rendeleti előírások maradéktalan betartása mellett, megfizethető és időben is teljesíthető képzéseket nyújtsunk ügyfeleinknek" - mutatott rá.
www.edupress.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?