Október 15-ig lehet jelentkezni a kormány karrierindító ösztöndíjprogramjára
Október 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Panyi Miklós a közleményében hangsúlyozta, hogy a köz szolgálata hivatás, Magyarország és az egész Kárpát-medencei magyarság megerősítésének és felemelésének hivatása, ehhez a haza iránt elkötelezett, szorgalmas és kreatív fiatalokra van szükség.
Az államtitkár hozzátette, ezzel összhangban a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) célja, hogy tanult, nyelveket beszélő, talpraesett fiatalokat kapcsoljon be a kormányzati munkába.
A Miniszterelnökség tíz hónapos, karrierindító ösztöndíjprogramja október 15-ig várja a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését - írta.
Az ösztöndíjasok hét hónapot egy általuk választott minisztérium munkájába bekapcsolódva tölthetnek el, majd három hónapon keresztül szerezhetnek nemzetközi tapasztalatot Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél - ismertette Panyi Miklós.
"A Miniszterelnökségen is több olyan kormánytisztviselő dolgozik, néhányan már vezetői beosztásban, akik a programon keresztül ismerkedtek meg a közigazgatással. A program tehát egy különleges lehetőség a kormányzati munka világába, jelentkezni október 15-ig az MKÖ online felületén lehet" - áll a közleményben.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon