Olcsóbb és hatékonyabb a felmondásnál a fegyelmi büntetés
2002-ben megszűnt, de az új munkatörvénykönyv újra lehetővé tette a fegyelmi büntetések kirovását. A különböző megvonások, kártérítések alternatívát jelenthetnek a hibázó munkatárs elbocsátására. Segítségükkel megspórolhatóak a személycserével járó hátrányok, mégis egyértelmű üzenetet küldhetünk a kihágással kapcsolatban.
Az 1967-ben, szovjet mintára elkészült munka törvénykönyve még részletesen tartalmazta a fegyelmi büntetések lehetőségére vonatkozó szabályokat, és ennek a kérdéskörnek komoly bírói gyakorlata is kialakult - írja közleményében az ügyvédi iroda.
1989 után azonban a korábbi szabályok többségét fokozatosan megváltoztatták, 2002-től pedig teljesen megszűnt a fegyelmi büntetések munkaszerződésbe vagy fegyelmi szabályzatba foglalásának lehetősége.
„Ez rendkívül furcsa helyzetet eredményezett, hiszen a munkáltató gyakorlatilag két lehetőség közül választhatott hivatalosan: vagy nem foglalkozott a kötelezettségszegéssel, vagy azonnal megszüntette a dolgozó munkaviszonyát” - emlékeztet Holló Dóra, az iroda partner-ügyvédje.
A szakérő hozzátette: bár a munkáltatónak jogában állt kártérítést is kérni, sok esetben nem volt nevesíthető kár, a munkavállaló magatartását azonban minősíteni kellett volna - már csak a többi dolgozó felé küldött üzenet miatt is.
Holló Dóra szerint a 2002-2012 közötti időszakban a munkaadók teljesen elszoktak a munkahelyi fegyelmezés korábbi módszereitől. Ezért hiába tette a tavaly nyáron hatályba lépett új munkatörvénykönyv (Mt.) újra szerződésbe foglalhatóvá az erre vonatkozó feltételeket, csak elenyésző számú munkáltató alkalmazza ezeket. „Valószínűleg ennek az egyszerű magyarázata, hogy nem is tudnak róla” - tette hozzá a jogász.
Büntetési módok széles tárháza
Holló Dóra szerint a kirúgásnál jóval célszerűbb és gazdaságosabb a fegyelmi eszközökhöz nyúlni egy általában jól dolgozó, ritkán hibázó munkatárssal szemben, hiszen igen sok időbe, energiába és pénzbe kerül egy új munkavállaló betanítása.
A megfelelő fegyelmezési eszköz alkalmazása egyben üzenet neki és a többi dolgozónak is arra nézve, hogy hol vannak a tűréshatárok a munkáltatónál. Másfelől a munkáltató is könnyebben megérti és elfogadja, hogy esetenként még az egyébként elkötelezett és precíz alkalmazottak is hibázhatnak. Ez a fajta munkáltatói szemlélet pedig növeli az alkalmazottak lojalitását.
Amennyiben a munkáltatónál nincs kollektív szerződés - márpedig jelenleg ez inkább a jellemző - akkor érdemes a munkaszerződés részévé tenni a fegyelmi eljárásra és a büntetésekre vonatkozó szabályokat - javasolja Holló Dóra. Ezáltal a munkavállaló és munkáltató is tisztába kerül azzal, hogy, milyen vétség milyen következményekkel járhat.
Lehet vagyoni vagy nem vagyoni természetű szankciókat is alkalmazni, a vagyoni azonban - jogsértésenként - maximum a dolgozó egyhavi alapbérének összege lehet.
Nem vagyoni természetű fegyelmi büntetés lehet a szóbeli vagy írásbeli megrovás, vagyoni természetű lehet a jutalom megvonása, a munkabér csökkentése vagy a pénzbüntetés, vegyes pedig például a munkakör átmeneti megváltoztatása. A vagyoni hátrány egyébként nem terjedhet ki időben a munkaviszony végéig, és mindenképpen csak meghatározott időre alkalmazható. A kártérítés lehetősége továbbra is fennmarad, ezt bármelyik megoldással, a felmondással vagy a fegyelmi büntetéssel együtt is alkalmazhatja a munkáltató. A fegyelmi büntetés egyhavi díján túl alkalmazható kártérítési felelősség - gondatlan károkozás esetén - a dolgozó négyhavi távolléti díja, szándékos és súlyos gondatlanság esetén pedig a teljes kárt meg kell térítenie.
„A fegyelmi büntetések alkalmazásánál az egyetlen komoly korlát az, hogy a munkáltató nem élhet egyszerre a fegyelmezési és felmondási jogával. Ezek között választania kell” - hívja fel a figyelmet Holló Dóra.
Hozzátette: fontos tudni azt is, hogy a hátrányos jogkövetkezmény, avagy a büntetés nem sértheti a munkavállaló személyhez fűződő jogát és emberi méltóságát.
A buktatók
Bár a fegyelmi felelősség alapja az új Mt. 56. § 1. bekezdése szerint a munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése, azonban a törvény nem szabályozza, mi számít pontosan munkaviszonyból származó kötelezettségnek.
„Ebből számos probléma adódhat, mert a munkáltató - bizonyos feltételek mellett - tavaly nyár óta jogszerűen ellenőrizheti munkavállalóját munkaidőn túl is. Ennek következtében, túl tágan értelmezve ezt a kitételt, fegyelmi büntetést alkalmazhat olyan magatartás miatt, amely bírói szemszögből nézve semmilyen összefüggésben nem áll a munkaviszonyból származó kötelezettségekkel” - mutatott rá Holló Dóra.
Erre volt példa az az amerikai Coca-Cola alkalmazott, aki munkaidején kívül, munkahelyétől távol Pepsit ivott, és ezért felmondtak neki, de végül a bíróság jogellenesnek tekintette a felmondást.
Ugyanakkor egy adott cégen belül a munkavállaló státuszától függően rendkívül eltérő lehet egy-egy cselekmény megítélése.
„Jelentős különbség adódhat egy konkrét eset megítélésében az alapján is, hogy milyen pozíciót tölt be a dolgozó a munkáltatónál. A »cég arca« nyilván kevesebbet engedhet meg magának, mint egy háttérben dolgozó munkatárs” - tette hozzá Holló Dóra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- Így gyorsítják fel a nagyvállalatok a coworking terjeszkedését 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?