kapubanner for mobile

Önkormányzatoknál dolgozott 26 ezer diák nyári munkán

A nyári diákmunka program keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

images

Cseresnyés Péter kiemelte: a fiatalok az önkormányzatoknál jellemzően adminisztratív, az önkormányzati fenntartású intézményeknél (óvoda, iskolai konyha, kertészet) kisegítő feladatokat tudnak ellátni.

A nyári diákmunka program főként azoknak a fiataloknak ad munkalehetőséget, akik olyan településen, vagy földrajzi régióban élnek, ahol a piaci körülmények között nehezebben tudnának munkát találni. Az államtitkár példaként említette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol több mint 4000 tanuló dolgozik a program keretében.

Cseresnyés Péter szerint a nyári diákmunka program azért fontos és hasznos a fiataloknak, mert ez munkakultúrát közvetít számukra, munkatapasztalatot szereznek, és a későbbi munkahelyük kiválasztásában is segíti őket.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a fiatalok foglalkoztatottsága 26-27 százalék között mozog, munkanélküliségi rátájuk pedig 15 százalék alá csökkent.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezért esik szét a figyelmünk a munkahelyen – magyar kutatás az okostelefon-függőségről

Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk

Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben

A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk

Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké

Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk