Orbán Balázs: Nem arra használjuk a tehetségünket, hogy még több globalista gondolkodású embert adjunk a világnak
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) olyan intézmény, amely a magyar nemzet ügyét szolgálja, a magyarság értékeit akarja megőrizni - hangoztatta a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke a szervezet tanévnyitó ünnepségén csütörtök este Budapesten.
Orbán Balázs úgy fogalmazott, az MCC-ből kikerülő fiataloknak, az új generáció tagjainak fontosabb lesz a magyar érdek, mint bármely globalista ideológia. Nem arra használjuk az erőforrásainkat és a tehetségünket, hogy még több globalista gondolkodású embert adjunk a világnak - fogalmazott.
Véleménye szerint ezért is támadják az intézményt, amelynek mára "súlya és tétje van". Bírálóik az MCC-t "illiberális janicsárképzőnek" nevezik, kritizálják nemzetközi jelenléte és színvonalas fórumai miatt, illetve azért is, mert a külföldön tanuló hallgatóinknak és kutatóinknak jó ösztöndíjat adnak.
Beszédében idézett a Közép-európai Egyetem (CEU) professzoraitól, és szerinte a "Soros egyetem" oktatói azért "tekintenek rossz szemmel" az MCC-re, mert az sikeres. Évről évre egyre több a diák, egyre több a jelentkező, egyre jobbak az oktatók, egyre több a nemzetközi partner, egyre nagyobb a leadott intellektuális teljesítmény - sorolta Orbán Balázs.
"Nem vagyunk egy olyan ideológiai zártosztály, mint a Soros-egyetem" - jegyezte meg.
Az MCC valóban képes négyzetre emelni a magyar tehetséget, ahogy ezt a kezdetektől kitűztük magunk elé - hangsúlyozta a kuratóriumi elnök. Mint mondta, az MCC nemzetközileg ismert és elismert tehetséggondozó intézménnyé vált, amely nemzeti, hazafias alapokon áll.
Orbán Balázs arra is figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a támadásokat, nem szabad félvállról venni. "Soros György médiája, egyeteme, NGO-hálózata, vagy éppen a politikai viták elől elmenekülő aktuális hordószónok", mind a Mathias Corvinus Collegium céljait akarja megkérdőjelezni - fogalmazott. Értékelése szerint az MCC-nek és a diákoknak a támadásokkal szemben meg kell védeniük magukat.
Úgy kell védekezni az "ideológiai gátszakadás" ellen, mint az igazi árvíz ellen: felkészüléssel és szorgalommal - emelte ki, hozzátéve, hogy meg kell erősíteni a védműveket, újakat kell építeni, és amikor kell, ki kell menni a gátra. Ez azt jelenti - folytatta-, hogy fel kell vállani a vitákat a közéletben, a tudományos szférában és a baráti beszélgetésekben egyaránt. Ehhez biztosít felkészültséget az MCC - hangsúlyozta.
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy már több mint harminc helyszínen vannak jelen. Mint mondta, Szabadkán és Egerben is megnyitották a képviseletet, ahol hamarosan elindulnak a képzések. Tájékoztatása szerint Kárpát-medence-szerte 7600 fiatal vesz részt a programjaikon, a képzések közül a vezetőképzést emelte ki.
Folyamatosan bővülnek az MCC nemzetközi kapcsolatai is, többek között a Buckingham Egyetemmel is együttműködnek - mondta a főigazgató.
Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke előadásában arról beszélt, hogy a jövőben az Egyesült Államok és Kína lesz a két világhatalom, mindkettő élen jár az innovációban. Európa nem versenyképes, a nyugati társadalom dekadens, az Európai Unió stagnál - összegezte véleményét.
Kitért arra, hogy az emberiesség és a racionalitás szempontjából is kiemelkedően fontos lenne a béke megteremtése.
A legfontosabb érték az ember és az emberi jellem - emelte ki Bogsch Erik. Úgy fogalmazott, az MCC azokra az örök értékekre épít, mint a hagyomány, a kultúra, a tisztesség, a szolidaritás elve és a tízparancsolat szellemisége.
Mark Khater, a Cambridge-i Egyetem Stratégiai és Teljesítményközpontjának vezetője, aki egyben az MCC oktatója, arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a legnagyobb harcot az életben a saját egójukkal kell majd megvívniuk. Mint mondta, ehhez bölcsességre, bátorságra, igazságszeretetre és mértékletességre lesz szükségük. Azt tanácsolta a diákoknak, hogy ne a "világ tapsát" keressék, hanem értsék meg a dolgok mélységét és olyan teljesítményt nyújtsanak, amivel másokat segítenek.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hete
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 3 hete
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 1 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 1 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Az 5 leggyakoribb hiba a munkavédelmi termékek használatában 2 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 3 hónapja
- Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat? 3 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben