kapubanner for mobile

Ötvenezer munkahely megtartásához igényeltek bértámogatást

Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A program határidejét meghosszabbították, az érintettek köre pedig kibővült. December 10-től az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak a támogatásra.

A cégek november, december és január hónapra együttesen igényelhetik az ágazati bértámogatást, vállalva, hogy február végéig foglalkoztatják munkavállalóikat.

A szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők esetében novemberre az előre rögzített foglalások 80 százalékát kompenzálja a kormány. E vállalkozások ezért csak két hónapra, 2020 decemberére és 2021 januárjára kérhetik a bértámogatást.

A kibővített program 150-200 ezer munkavállalón segíthet az érintett szektorokban az ITM közlése szerint.

Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszeresének összege, azaz személyenként havi bruttó 241 500 forint.

A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.

A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.

A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg. A kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani. Akik december 10-e előtt adták be a kérelmüket, december, január hónapokra is automatikusan megkapják a támogatást. Ha a munkáltató erre mégsem tart igényt, ezt december 31-ig nyilatkozatban jelezheti.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek