103 cikk a(z) munkaerő megtartása címkével - 1. oldal
Ezek a cégek a legjobbak munkaerő-megtartásban
2 éve Idén első alkalommal került átadásra a HR-Revolution Díj. Az elismerést objektív mutatók alapján, a munkaerő megtartás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatok kapták. Teljes cikk...
Kohézió kalauz stopposoknak
3 éve A már megszokott és jólbevált programokkal megtöltött vállalati nap csapatépítéssel megfűszerezve és mindez átgondoltan, megtervezetetten kommunikálva. „Mitől lesz mégis más a Mi Napunk?” teheti fel a kérdést számtalan HR-vezető. Hiszen ez is egyfajta béren kívüli juttatás, cafeteria: játékok, közös étkezés, színpad, szinergia, versengés, egyfajta önfeledt közösségi egység – mindez egy munkaszüneti napon. Az ebben rejlő, kohéziót növelő, munkaerő-megtartó egyedi eszközökről beszélgettünk Jagudits Ákossal, az Astotec Automotive Hungary HR vezetőjével. Teljes cikk...
Tízből négyen felmondanának egy jobban fizető állásért
3 éve Tízből négy munkavállaló egy éven belül felmondana a munkahelyén, többségük egy jobban fizető állás kedvéért váltana – derül ki az EY több mint 1500 munkáltató és 17 ezer dolgozó bevonásával készült nemzetközi kutatásából. Teljes cikk...
Az SSC-vezetők fele tart a bizonytalan munkaerő-piaci helyzettől
4 éve A hazai szolgáltató központok (SSC) a tranzakciós, ismétlődő tevékenységek elvégzésétől egyre inkább elmozdulnak a globális üzleti szolgáltatói lét felé, derül ki a PwC kutatásából. A válaszadók mintegy negyedénél nem okozott jelentős, stratégiai változást a vírushelyzet, 8% pedig még feladatkör-bővítést is tervez. A fő kihívásokat a magyarországi SSC-k vezetői leginkább a munkaerő kapcsán látják, ugyanis a megkérdezettek fele tart a bizonytalan munkaerőpiaci helyzettől. Teljes cikk...
Ötvenezer munkahely megtartásához igényeltek bértámogatást
4 éve Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Egy munkatárs elvesztése milliós kiadást is jelenthet a munkáltatónak
5 éve Hazánkban és a régió országaiban egy munkatárs elvesztése átlagosan 630 ezer forintba kerül egy cégnek, de a szükséges tapasztalattól és szakterülettől függően ez az összeg az 1,2 millió forintot is meghaladhatja. Emellett egy új munkatárs toborzásának és beilleszkedésének költségei minimum egy ötödét teszik ki az illető éves bérének – hangzott el a CX-Ray által szervezett Kagyló Díjátadó Gálán. Szakértők szerint a jelenlegi munkaerőpiaci kihívásokra a szervezetfejlesztés adhat választ, melynek most a legjobb gyakorlatait is díjazták. A fődíjat a Metropolitan Egyetem nyerte el. Teljes cikk...
A munkaerőhiány átalakítja a budapesti irodapiacot
6 éve A munkatársakért nagy a verseny, ezért a bérlők az egyterű vagy cellás irodák helyett a variálható funkcionalitást részesítik előnyben, és az irodakialakítás költségei is jelentősen, 20-30 százalékkal emelkedtek a munkavállalók igényeihez igazodó komfortszolgáltatások miatt - ezek a főbb megállapításai a bérlőképviselettel foglalkozó VLK Cresa legfrissebb irodapiaci előrejelzésének. Teljes cikk...
A gyenge forint segít megtartani az állásokat
6 éve Ha a munkáltatók oldaláról nézzük, akkor a gyenge forint árfolyam elsősorban az exportszektornak kedvez, és jó hatással van a munkaerőpiacra, mivel a cégek kevésbé kényszerülnek létszámcsökkentésre. Az euró bevezetése nem gyorsítaná a magyar bérek felzárkózását, és az erősebb forinttal nem biztos, hogy sokkal közelebb jutnánk ahhoz, hogy hazatérjenek a külföldön dolgozó magyarok. Azt is megtudtuk, hogy igazából az importőröknek és az MNB-nek sem okoz egyelőre nagy problémát a gyenge forint. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője segített eligazodni a forint körüli kérdésekben. Teljes cikk...
Az autógyártásban ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány
6 éve Az autopro.hu nem reprezentatív felmérést készített az autógyártók körében az iparág munkaerő-helyzetéről. Ebből az derült ki, hogy legtöbben a gyártás, termelés területére keres munkatársakat. (42,9%). Ezután a termékfejlesztés és tervezés következik - írja a lap. Teljes cikk...
Mivel csábítható el a munkavállaló?
6 éve Már nem igaz, hogy a jó fizetés mindent visz. Legtöbbre a személyre szabott ajánlatokat értékelik az emberek egy munkahelyválasztásnál - ez a fő tanulsága a szempontjaikat firtató legfrissebb NRC-kutatásnak. Teljes cikk...
Hogyan mérjük a vezetői kultúrát?
6 éve A vezetői kultúráról és annak méréséről beszélgettünk Makó Ferenccel a Sensa Consulting ügyvezetőjével. Teljes cikk...
Megéri a saját munkavállalók egészségébe fektetni
6 éve Alapvető változások tapasztalhatóak a munkaerőpiacon, amelyek szerint a vállalati vezetőknek fokozottabb figyelmet kell fordítaniuk a munkavállalói elégedettség megőrzésére, dolgozóik megtartására. Ennek hatására a cégeknek olyan megoldásokat kell kidolgozniuk, amelyek túlmutatnak a korábban megszokott cafeteria elemeken, és a munkatársak mentális és fizikai egyensúlyának teljes körű megteremtésére irányulnak – derül ki a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület és az All You Can Move (AYCM) által életre hívott beneFit Prize-hoz kapcsolódó reprezentatív kutatásából. Teljes cikk...
A stabil munkahely fontosabb a fizetésnél
6 éve A stabil, biztonságos munkakörnyezet a fizetésnél is fontosabb a magyar kékgalléros munkavállalók számára. Szakmai tréningre és karácsonyi bulira kevésbé érdemes költeni, mert ezeknek minimális a megtartóereje a körükben, a visszajelzés és a teljesítményalapú értékelés viszont kulcsfontosságú - derült ki egy átfogó, közel 1000 kékgalléros megkérdezésével készült kutatásból. Teljes cikk...
Többet foglalkozunk saját kollégáinkkal, mint a vásárlóinkkal
6 éve A napi.hu utánajárt mi történt a Frei Cafénál egy évvel azután, hogy Frei Tamás bejelentette küzdeni fognak a munkaerőhiány ellen: ingyen lakhatást biztosítanak dolgozóiknak, ingyenes képzést a baristáknak. Teljes cikk...
Munkaerő-kisokos nagyvállalatoknak 7 lépésben
6 éve A vállalatok egyre nagyobb kihívásokkal találják szembe magukat, ha a szakképzett munkaerő megtalálásáról van szó. Ma már elengedhetetlen, hogy a cégek generációkra szabott üzenetekkel toborozzanak potenciális munkavállalókat, és meg tudják szólítani az ambiciózus, szakképzett tehetségeket, akiknek testre szabott fejlődési lehetőségeket kínálnak. A Schneider Electric hét pontban gyűjtötte össze a saját tapasztalatai szerint leghatékonyabb gyakorlatokat, amelyek segítenek a nagyvállalatoknak a munkatársak megtalálásában és megtartásában. Teljes cikk...
A munkaerő-problémák okoznak fejtörést a vezetőknek
6 éve Világszerte a vezérigazgatók 79 százaléka aggódik amiatt, hogy a munkavállalók alapvető készségeinek hiánya veszélyezteti vállalatuk jövőbeli növekedését - állapította meg a PwC kutatása Teljes cikk...
Fél év apa szabadság angol mintára Magyarországon is
6 éve A Diageo globálisan bevezette a 26 hetes apa szabadságot. Az ötlet Angliából származik, és mivel ott 26 hét a szülési szabadság, így az apa szabadság is ennyi időre igényelhető Magyarországon, ami majdnem megegyezik a szülési szabadság (CSED) időtartamával (24 hét). Ennél kevesebb időre is lehet kérni, és mindenképpen 3 hónappal korábban jelezni kell, hogy helyettesíteni tudják a kieső apákat. Szőcs Lászlót, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR vezetőjét kérdeztük. Teljes cikk...
A fizetés a legjobbnak tartott motiváló eszköz, de tényleg eredményes?
6 éve Összeültünk Pataki Zoltánnal, az euCSOPORT egyik alapítójával, hogy a munkaerőpiac mai helyzetéről beszélgessünk. A cégcsoport idén ünnepelte 15. születésnapját. A cég 2004-ben az euDIÁKOK Iskolaszövetkezettel kezdte, majd bővült az euJOBS Kft.-vel, ami a felnőtt dolgozóknak segít a munkavilágában eligazodni, később pedig a nyugdíjasokat is felkarolták, és elindult a Nyugdíjtöbblet Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet. Teljes cikk...
Mire figyeljünk, ha értékesítőt keresünk?
6 éve Az értékesítők toborzása (sok más pozícióhoz hasonlóan) külön műfaj. Most összegyűjtöttük, milyen tényezők nehezítik az értékesítői pozíciók betöltését, és milyen megoldásaink vannak ezekre Toborzási Csomagjainkban. Teljes cikk...
Találd és tartsd meg a tökéletes munkatársat!
6 éve A munkaerőpiaci igények gyökerestül megváltoztak az utóbbi években. Amíg sok vállalat küzd a munkaerőhiánnyal, addig a pályakezdők vagy az egyre idősödő társadalom tagjai kirekesztve érezhetik magukat a munkaerőpiacról, mondván: nem felelnek meg a számtalan elvárásnak, amelyet a munkaadók felállítanak egy-egy állásajánlatnál. Szerencsére a vállalatok egyre inkább nyitnak az új lehetőségek felé. Teljes cikk...
A vállalati e-learning szervezeti növekedéshez vezet
6 éve A munkahelyi tanulás, akár céges e-learningről van szó, akár bármilyen más betanításról, határozottan jó befektetés lehet. Nem szabad csak költségként tekinteni rá - írja az ARTudásmenedzsment a HRBlogon. Teljes cikk...
6 betöltött pozíció 700.000 FT-ból?
6 éve Ön mit gondol, olcsó húsnak híg a leve? A magas ár predesztinálja a jó végeredményt is? Vannak élethelyzetek, ahol ez egészen biztosan így van, azonban a toborzásnál nem feltétlenül igaz. A szakértelem, a speciális technológiák olyankor költséghatékonyan is elérhetők. A Beck & Partners legnépszerűbb szolgáltatásának csomagajánlata eddig csak ügyfeleik számára volt elérhető, most nyárindító akciójukat széles körben elérhetővé tették. Megéri élni vele. Teljes cikk...
Nincsenek könnyű helyzetben a magyarországi pénzügyi vezetők
6 éve Hatékonyság, megfelelés, vezetői készségek - ez a három elem a jövő kulcsa a pénzügyi vezetők szerint. Ezek nélkül ugyanis elképzelhetetlen, hogy a most még csak a múltról beszámoló pénzügyi osztályok a jövőre vonatkozó megállapításokkal, valamint adatalapú működésükkel vállalatuk stratégiai szereplőivé váljanak - írja közleményében a PwC Magyarország. Teljes cikk...
Fluktuáció - mindenki a sötétben tapogatózik
6 éve Eltérő módon számolják a fluktuációt a vállalatok, ezért az eredmények nem pontosak és nem összehasonlíthatók. Ez baj. Összehasonlítható adatok híján, nem határozható meg egy vállalat valós munkaerőpiaci helyzete és nem hozhatók megalapozott döntések. Ezért fluktuáció benchmarking kutatás indult a probléma megoldására. Teljes cikk...
A céges laptop márkája döntő szempont lehet a fiatal munkavállalóknál
6 éve Egy friss kutatás szerint a fiatal munkavállalók 67 százalékánál döntő szempont lehet a céges notebook típusa a munkahely kiválasztásakor - írja az origo. Teljes cikk...
Futurisztikus módszerekkel toboroznak a világ legnagyobb cégei
6 éve A világ legnagyobb cégeinek vezetői gyűltek össze Lisszabonban, hogy megosszák egymással a legújabb módszereket a legkiválóbb munkaerő toborzására, megtartására és a jövő munkahelyére vonatkozóan. Íme, a legfrissebb trendek a munkáltatói márka legnagyobb nemzetközi szakmai rendezvényéről, a World Employer Branding Day-ről, melyeket a Nova Communications foglalt össze. Teljes cikk...
A fiatalok nem maradnak pár évnél tovább egy munkahelyen
6 éve Nem meglepő, hogy a hosszú távú karrierlehetőség biztosítása előkelő helyen szerepel a pályakezdő munkavállalók listáján. Ennek ellenére az Y generáció képviselői csak ritkán maradnak ugyanazon a munkahelyen pár évnél hosszabb időre - derült ki az OTP Bank felméréséből. A cég munkatársai a toborzási módszerek megújításával igyekeznek megtalálni a közös nevezőt a munkakeresőkkel. Teljes cikk...
Megvan, hol dolgoznának szívesen a magyarok
6 éve Tavalyi győzelme után idén ismét a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató,a második helyet a LEGO nyerte el, a harmadik helyezett pedig az IBM lett. A munkavállalók az IT szektorban helyezkednének el legszívesebben. Április 11-én átadták a Randstad Employer Brand hazai díjait, a Randstad Awardot - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Nem elég a vonzó fizetés, jó munkahelyi élményt is kell nyújtani
6 éve A munkaerőhiány miatt új megközelítést kell alkalmazniuk a cégeknek a munkavállalók toborzására és megtartására: nem elég a vonzó fizetés, jó munkahelyi élményt is kell nyújtani. A kulcs az employer branding, azaz munkáltatói márkaépítés lehet, amely során a vállalatok a már meglévő, vonzó pozitív elemeket teszik láthatóvá a jelenlegi és potenciális munkavállalók számára - derült ki a K&H közleményéből. Teljes cikk...
Pályázni lehet családbarát munkahelyek kialakítására
6 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériuma immár kilencedik alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. A 77 millió forint keretösszegű kiírásra kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek pályázhatnak 2019. május 6-ig - írja sajtóközleményében a minisztérium. Teljes cikk...
100 ezren aláírták a magyar gazdák érdekében indított petíciót
6 éve Már százezren aláírták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért indított petíciót - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára. Teljes cikk...
MRP újratöltve - így lehet hatékonyabb a munkaerő megtartása
6 éve A közelmúltban több változás is történt a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szabályozásában, amelyeknek köszönhetően egyre több társaság alkalmazza ezt az ösztönző eszközt. Teljes cikk...
Egészséges munkahelynek lenni létfontosságú, de nem olyan költséges
6 éve Nem olyan költséges, mint az a helyzet, amit a megfelelő munkakörnyezet hiányából adódó hátrányok okoznak. Teljes cikk...
Kulcsmunkatársunk bejelenti, hogy távozik a cégtől...
6 éve Természetesen - bevallása szerint - magasabb fizetésért. Biztos, hogy pusztán ez áll távozásának hátterében? A munkahellyel való elégedettség, az elköteleződés és a váltásra való hajlandóság motivációs faktorai közül a fizetés gyakran nem is az elsődleges fontosságú tényező. Ecsédi Istvánnal, az ImproversGroup tanácsadói cégcsoport (Samling, FranklinCovey, NEWS, Arbinger) vezetőjével beszélgettünk, aki a témában előadást tart a márciusi Tréning Kerekasztal Konferencián. Teljes cikk...
Muti hol dolgozol? - kampány a családbarát munkahelyekért
6 éve #Mutiholdolgozol névvel országos kezdeményezést indít a BT (British Telecommunications) és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, jelentette be Szabó Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a #Mutimitdolgozol országos általános iskolai pályázat díjátadóján. Az április 18-ra tervezett kezdeményezés célja, hogy a munkaadók körében kerüljön előtérbe a családbarát mentalitás, mely a BT üzleti filozófiájának egyik alappillére - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Íme a top 10 trend, ami meghatározza a hazai munkaerőpiacot 2019-ben
6 éve Automatizáltabb rendszerek, mobilabb munkavállalók, mesterséges intelligencia alapú eszközök - csak néhány a 2019-es munkaerőpiaci trendek közül. A cégvezetők elsődleges feladata idén a munkaerő megtartása lesz, amihez viszont egyre több eszközre és technikára lesz szükségük. Lássuk, melyek ezek! Teljes cikk...
20 százalék felett nőtt a céges rendezvények piaca
6 éve 2018-ban 20 százalék felett nőt a céges rendezvények piaca, a legmarkánsabb bővülést a csapatépítők adták - derült ki a Szallas.hu csoporthoz tartozó KonferenciaHotelek.hu elemzéséből. Konferenciahelyszínek kapcsán a több hónapban teltházzal futó Budapest vitte a prímet, míg a csapatépítők esetében Siófok, Balatonfüred és Tata került a top 3-ba. A munkaerőpiac sajátosságait figyelembe véve 2019-ben további növekedés várható. Teljes cikk...
Munkaerő megtartás továbbgondolva…
6 éve Az utóbbi években minden média foglalkozik a munkaerő megtartás kérdésével. Számos konklúzió és intézkedés született, a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy szükségszerű cselekedni. Teljes cikk...
Változásra van szükség a munkaerőhiány miatt
6 éve A legnagyobb autóipari vállalatoknak is egyre nagyobb problémát okoz a munkaerőhiány és a fluktuáció, ha talpon akarnak maradni változtatniuk kell. Megoldás lehet a digitalizáció és az automatizálás, mert így növelhető a termelékenység -írja a Portfolio. Teljes cikk...
5 kérdés, 5 válasz, 5 üzletágvezető
6 éve Szakmai kérdések, célok, sikerek és tanácsok HR-eseknek. Öt villámkérdést tettünk fel a Beck & Partners Kft. öt üzletágvezetőjének a 2018 -as évükről, tapasztalataikról. HR-esek számára hasznos tippeket, meglátásokat is olvashattok a rövid válaszokban. Teljes cikk...
Magyar tulajdonú nagyvállalatnál dolgozna a magyar
6 éve Nehezebb ma a munka, mint régen? Milyen gyakori a munkahely váltás? Jobban megbecsülik az alkalmazottakat a cégek? Többek között ezekre a kérdésekre keres választ a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég, kifejezetten az elmúlt 15 év változásaira fókuszálva - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Mivel tudja a vállalat magához vonzani a tehetségeket? - kiderül a Humánpolitika.com közvélemény kutatásából
7 éve Bombaként robbant a hír a nyáron: az eddigi megszeretett és megszokott cafeteria elemek 2019. január 1-től már nem kedvezményes adókulccsal - 40,71%- adóznak, hanem bérként viselkedve, 85%-os adókulccsal. Teljes cikk...
Hogyan tartható meg a fiatal munkavállaló?
7 éve Miért nem elítélendő (vagy igen), ha egy Y vagy Z generációs munkavállaló megkérdezi a főnökét, hogy mennyi social media idő megengedett munkaidőben? Hogyan motiváljunk egy csökkent figyelemküszöbbel bíró huszonéves munkavállalót? Melyek az egyes generációk vágyott munkahelyi élményének különbségei, és milyen sztereotípiákkal néznek szembe az X, Y és Z generációk tagjai? - ezekre a kérdésekre ad választ a EMPX Solutions tanácsadó cég kutatása. Teljes cikk...
Egyensúly a munka és a magánélet között
7 éve A K&H idén is átvehette a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által adományozott Családbarát Vállalat Mentor Szervezet 2018 címet, mivel lehetőséget biztosít a kollégák szakmai kiteljesedésére és a munkaidő és magánélet egyensúlyának megteremtésére, valamint hozzájárul a családbarát munkahelyi gyakorlatok magyarországi elterjedéséhez - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Egyre növekvő bérek mellett is jelentős munkaerőhiány van a szállodákban
7 éve Mintegy 10 ezer betöltetlen álláshely van a szállodaiparban. Ennek legfőbb oka, hogy bár az elmúlt két évben emelkedtek a bérek, de még mindig keveset lehet keresi a szállodaiparban - írja a 24.hu. Teljes cikk...
A legnépszerűbb cafeteria elemek jövőre is elérhetők maradhatnak
7 éve A SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan a már bérhez hasonlóan adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria juttatások, így a munkáltatók által kínált legnépszerűbb cafeteria elemek jövőre is elérhetők maradhatnak - közölte a BDO Magyarország az MTI-vel. Teljes cikk...
Ma már nem a minimálbérrel kell versenyezni
7 éve A magyarországi munkaerőpiacot jellemző komoly nehézségek mellett kevés hazai vállalkozás mondhatja el magáról, hogy két év alatt több, mint 1300 fővel növelte a foglalkoztatottak számát. Arra, hogy megfelelő HR stratégiával nem lehetetlen növekedést elérni, jó példa a McDonald's Magyarország. A növekedés hátterében lévő gyakorlatokról, a céget érintő HR kérdésekről a vállalat HR igazgatója, Csatalinácz Adrienn beszélt. Teljes cikk...
Oscar-díjat ér most a mentor program
7 éve Az egyre jobban változó munkaerőpiacon igyekszik valamennyi cég megtartani a munkavállalóit különböző ösztönzőkkel. Így kiváló eszköz lehet a mentoring, most ezt jutalmazzák a Mentor Oscar Pályázaton. Teljes cikk...
Több mint kétszáz új munkatársat vett fel a pécsi Hauni
7 éve Eddigi legnagyobb létszámbővítését hajtotta végre tavaly ősz óta a Hauni Hungaria Pécsen. A cég a jelentős munkaerőhiány ellenére képes volt a hiányszakmának számító fém- és gépipari területen bővülni - derül ki a cég sajtóanyagából. Teljes cikk...
Nőtt a fizikai munka anyagi elismertsége
7 éve Már nem feltétlenül egyértelmű, hogy magasabb fizetést feltételeznek az emberek a szellemi munkavállaló és egy fizikai dolgozó között az előbbi javára - derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...
Mindenkinek jól jöhet: a dolgozóknak és a cégeknek is
7 éve Kulcsfontosságú lehet a dolgozók megtartása az egyre súlyosabbá váló munkaerőhiány miatt, ehhez pedig jó megoldás lehet, ha a munkáltatók továbbra is részt vállalnának az alkalmazottak pénztári takarékoskodásába - mondta a HR Portálnak dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke. Szerinte a dolgozók önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári tagságához nyújtott munkáltatói kiegészítésre komoly igény van és vállalati támogatással rengetegen kezdenék meg az öngondoskodást a pénztárakban. Teljes cikk...
Borsod megyében jelen van a munkanélküliség és a munkaerőhiány is
7 éve Borsod megyében öt százalék felett van a munkanélküliek aránya, a kormányhivatal csaknem harmincezer álláskeresőt tart nyilván. Egyre több cég települ be, amelynek szakképzett munkaerőre van szüksége, de a Miskolci Egyetemen csak korlátozott számban folyik a szakképzés, sok fiatal Budapestre megy - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...
Munkaerőhiány! Vészhelyzet - Piac & Profit konferencia a növekedést választóknak
7 éve A magyar munkáltatók átlagosan 23 %-kal emelnék a foglalkoztatást, ha lenne munkaerő. Mondjunk le a növekedésről? Emeljük a csillagokba a béreket, ezzel fejezzük le a cégünket? Honnan vegyünk munkaerőt, ha nincs? A gyakorlatban már mások számára is hasznosítható, sikeres gyakorlatok születtek. Teljes cikk...
Zavaró tényezők a munkahelyen
7 éve Felmérés készült arról mi zavarja leginkább az irodai dolgozókat, a megkérdezettek zavaró tényezőként említették a mellékhelyiségek tisztaságát és az iroda levegőjét is. Az egészséges munkakörnyezet egyre nagyobb szerepet kap a munkaerő toborzásában és megtartásában - írja a mediapiac.com. Teljes cikk...
A felelős munkáltatói gondolkodás befektetés
7 éve „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díjat 2017-ben egy több mint 2500 munkavállalóval rendelkező kazincbarcikai székhelyű cég, a BorsodChem Zrt. kapta az 500 fő feletti foglalkoztatók kategóriájában. A díjátadás után az OFA Nonprofit Kft. a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikációs igazgatójával, Varga Bélával beszélgetett többek között arról, hogy hogyan sikerült megfordítani a fluktuációt, hogyan reformálták meg a HR-t, és hogyan segítik a vegyészképzést a környéken. Teljes cikk...
Jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre
7 éve Parragh László kamarai elnök szerint jövőre emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is, de ennek már kisebb a jelentősége, mint a korábbi években, ugyanis a munkaerőhiány miatt a a cégeknek magasabb keresetekkel kell tartaniuk a versenyt - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...
Megvan a kulcs a munkavállalók megtartásához
7 éve A HR stratégiai szerepének erősítése, a digitális transzformáció támogatása, a munkaerő hosszú távú megtartása, emberközpontú HR szemlélet, ezek az emberi erőforrás terület legégetőbb kihívásai. A Spark Institute és a Quantified Company kérdezte a hazai HR szakembereket. Teljes cikk...
30-40 ezer informatikus tudna azonnal munkába állni
7 éve Becslések szerint 30-40 ezer informatikussal van kevesebb a hazai munkaerőpiacon, mint amennyire szükség lenne. A munkaerőhiány leginkább a mikrovállalkozásokat veszélyezteti, ők ugyanis nehezebben tudják megtartani alkalmazottaikat - írja a nyomtatott Népszava az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása alapján. Teljes cikk...
Egyre népszerűbb juttatás a céges autó
7 éve Egyre több cég ismeri fel, hogy a munkaerő megtartásának egyik fontos eleme lehet a céges autó biztosítása a munkavállalónak. A jövő évi cafeteria elemek eltörlése után valószínűleg még több munkaadó fog a SZÉP-kártya mellett céges autót adni béren kívüli juttatásként - írja azuzlet.hu oldal. Teljes cikk...
Mire vágynak a magyar munkavállalók?
7 éve A havi fizetés és a juttatások mellett a munkakörnyezet minősége és a kiszámíthatóság számít leginkább a fizikai munkavállalóknak, mégis sokan az elvártnál alacsonyabb fizetések ellenére sem feltétlenül váltanak munkahelyet. Több mint ötszázezren viszont azonnal vagy egy-két éven belül szívesen dolgoznának új munkahelyen - olvasható a munkavállalói élmény fejlesztésével foglalkozó EMPX Solutions tanácsadó cég és az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) friss, 500 fős országos reprezentatív kutatásában. Teljes cikk...
Lenyomja az Y generáció az X-et?
7 éve Hatalmas változás jön néhány éven belül a munkaerőpiacon: a jelenleg még legnagyobb arányban jelenlévő X generációs munkavállalók 2025-től kisebbségbe kerülnek az Y generációhoz képest. A vállalatoknak ezért ideje szembenézniük a megszokottnál jóval kevésbé lojális munkaerő szokásaival és elvárásaival, nemcsak a toborzás és megtartás, de a több generáció hatékony együttműködése miatt is - hangzott el a K&H-ban szervezett családi vállalatok klubján. Teljes cikk...
Országos munkavállalói felmérésbe kezd a BP
7 éve Általánosan elfogadott, hogy a vonzó vállalati kultúra jó hatással van a dolgozói produktivitásra. Egy 2017-es Eurostat kutatás szerint az EU-ban és a Visegrádi országok között Magyarország az utolsók között áll a munkavállalói termelékenység tekintetében. A helyzet mélyebb megértése okán egy országos munkavállalói elégedettség felmérésbe kezd a BP. Teljes cikk...
A fiatalok egyre többet várnának el a munkáltatóktól
7 éve Markáns fordulat állt be abban, ahogyan az Y és Z generáció megítéli a vállalkozások tevékenységét - derül ki a Deloitte Millennial Survey kutatásából. Míg az előző két felmérés javuló eredményeket hozott, az idén jelentős mértékben romlott a diplomával rendelkező fiatal munkavállalók véleménye. Teljes cikk...
A pénzügyes háromszor annyit, a szociális munkás még annyit se kap, mint egy átlag nyugdíjas
7 éve Bár a Magyar Államkincstár nem közöl hivatalos adatokat a nyugellátásról, az mfor.hu összehasonlította az átlagnyugdíjat és a KSH adatai szerinti átlagbéreket - írják. Teljes cikk...
Hotelszintű ellátást nyújtó munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen
7 éve Háromcsillagos szállodának megfelelő szolgáltatásokat nyújtó, 180 ágyas munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen mintegy 600 millió forintos beruházással - írja az MTI. Teljes cikk...
Versenyképes fizetéssel és bónuszrendszerrel motiválják a dolgozókat
7 éve A magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc, a Praktiker HR-vezetője megoldandó feladatnak tekinti a munkaerőhiányt, bár őket ez kevésbé sújtja, mert versenyképes fizetéssel és bónuszrendszerrel motiválják munkavállalóikat - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Ezek a jogok illetik meg azokat, akik ülőmunkát végeznek
7 éve Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy minisztériumi rendelet határozza meg milyen jogok illetik meg azokat, akik egy nap legalább 4 órát ülnek monitor előtt - írja a mediapiac.com oldal. Teljes cikk...
Így előzd meg a nagy őszi felmondáshullámot!
7 éve Hosszú évek óta tapasztalható, hogy a nyaralási szezon végére előszeretettel időzítik a dolgozók a felmondásukat. Érthető, hiszen a pihenést követően könnyebben élik meg a felmondást és a munkahelyváltással járó egyéb helyzeteket, ahol helyt kell állni. Az próbaidő alatt a legtöbb helyen nincsen szabadság, ami szintén a nyár végi váltásra ösztönöz. Teljes cikk...
Így tartsd meg a munkavállalóid
7 éve Akár már néhány ezer forintos különbségért is hajlandóak munkahelyet váltani az üzemekben dolgozó betanított munkások, és arra is van példa, hogy fejvadászok a gyár kapuja előtt várják a kilépő dolgozókat, hogy átcsábítsák őket egy másik céghez. Ugyanakkor a Deloitte Magyarország gyártó cégekre specializálódott csoportja szerint az anyagi biztonság, a lakhatás támogatása és a vonzó munkahelyi környezet is hozzásegítheti a vállalkozásokat a munkavállalók megtartásához. Teljes cikk...
Miért éri meg fizetni a valódi munkaerő-közvetítésért?
7 éve Rengeteg bosszúságot okozhat egy cégnek a megfelelő munkaerő megtalálása. Egyre többen munkaerő-közvetítőkhöz fordulnak, ám csalódniuk kell, mert nem kapnak mást, mint egy adatbázisból komolyabb szűrés nélkül átküldött önéletrajzokat. Utánajártunk, hogy mit jelent a valódi munkaerő-közvetítés, amiért megéri fizetni. A Kelet-Magyarországon több mint évtizedes szakmai múlttal rendelkező HSA Kft. segítségével 5 pontba szedtük, hogy mit kap egy cég a pénzéért cserébe, ha profi szolgáltatást vesz igénybe. Teljes cikk...
Miért jó a kutyabarát iroda?
7 éve A hazai vállalatok egy része még ódzkodik attól, hogy a dolgozó magával vihesse munkahelyére kedvencét. Pedig külföldön ezt már számos helyen megengedik - írja az iroda.hu oldal. Teljes cikk...
A V4 országok szakszervezetei lépéseket sürgetnek a munkaerő megtartása érdekében
7 éve Konkrét lépésekre van szükség a munkaerő megtartása, valamint a Nyugat- és Kelet-Európa közti jelentős bérkülönbségek felszámolása érdekében - olvasható a visegrádi országok (V4) szakszervezeti konföderációinak közös nyilatkozatában. A találkozó résztvevői kiemelték, meg kell előzni az elvándorlást, a legképzettebb fiatalok migrációját okozó jövedelmi helyzeteket - írja az MTI. Teljes cikk...
Már szoftvertesztelőből is hiány van - ez komoly kihívás a HR-nek
7 éve Az informatikai munkaerőpiac felborult az utóbbi jó pár évben. Tapasztalhatjuk, hogy a fejlesztői erőforrásból erős hiány lépett fel és ennek folyamatos megoldása jelentősen felbolydította a HR-esek életét. Azt már kevesebben tudják, hogy ez a jelenség igaz a szoftvertesztelőkre is. Látványosan nagy a kereslet tesztelőkre, és egyben nagy a hiány az utánpótlásból is - derül ki a BDO Magyarország cikkéből. Teljes cikk...
Az Erzsébet-utalvánnyal egyszerűbb megtartani és motiválni
7 éve Az Erzsébet-utalványcsalád egyedi megoldást jelent a munkaerő megtartásában és motiválásában, mivel egyszerű, mégis hatásos eszköz, megszilárdítható vele az elismerés és a megbecsülés a céges kultúrában. Különösen akkor fogja szeretni a HR-es, amikor akkora nyomás van rajta, hogy belátja, nem kapkodással nyert, hanem egy korábban meghozott jó döntéssel. Teljes cikk...
Aki kérdez: Rendes Péter
7 éve HR Szubjektív rovatunkban Rendes Péter, munkapszichológus, coach kérdez, miután válaszolt Szekeres Marianna, az Odigeo Hungary Kft., People Operations Executive-ja kérdésére a munkahelyi visszajelzés adásával kapcsolatos elakadások, nehézségek témájában. Teljes cikk...
Hogyan tartható meg és motiválható a dolgozó?
7 éve Egyik legtöbbször felvetett téma, hogy hogyan tartsuk meg a munkaerőt. Számtalan recept létezik rá, de az egyik legfontosabb meg kell ismerni a munkavállalót - írja JobAngel a HRBlogon. Teljes cikk...
Nyugaton már fontosabb a szabadidő, mint a bér
7 éve Nyugat-Európában egy bizonyos összegű havi keresete elérve a munkavállalóknak már a szabadidejük a fontos - mondta Ács László, a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. korábbi HR-igazgatója a Világgazdaságnak. Teljes cikk...
Fluktuációs valóságshow: főszerepben a középvezetők
7 éve A cégünket bomlasztó fluktuációt csak akkor tudjuk megállítani, ha a vezetőink a vállalat minden szintjén elkötelezettek a megoldás iránt. A fluktuációkezelés 3 alappillére közül kettőt - a belső kommunikácót és a munkavállalók HR támogatottságát korábbi cikkeinkben már bemutattuk, most a középvezetők témaköre kerül terítékre. Sok esetben rajtuk áll vagy bukik, hogy a szervezet meg tud-e küzdeni a fluktuációval. A változás irányában elkötelezett vezetés és a középvezetők támogatása nélkül azonban ne is várjunk javulást. Teljes cikk...
Ha a főnök hibázik, a legjobb dolgozóit veszítheti el
7 éve A legjobb munkaerőt a legnehezebb megtartani, ha a főnök hibás döntéseket hoz, a legjobbak távoznak elsőként, hiszen utánuk kapkodnak a cégek - írja a Forbes. Teljes cikk...
A megtartás lesz a HR 2018-as kulcsfeladata
7 éve A HR Portal oldalán szavazó olvasók már 2017-ben is a munkaerő megtartását tartották a HR kulcsfeladatának. Ez 2018-as évnyitó szavazásunkon sem változott, de a szavazatok száma nőtt, és az arányok illetve a hangsúlyok eltolódtak. Teljes cikk...
Tippek, hogy idén jobban bírd a dolgos hétköznapokat
7 éve Ha szeretnénk ebben az évben egy kicsit hatékonyabbak lenni, azt akár néhány hétköznapi szokásunk megváltoztatásával is elérhetjük - írja a Forbes. Teljes cikk...
Újévi fogadalommá vált a munkahelyváltás
7 éve Ha toborzol azért, ha megtartanád a munkaerőt, azért figyelj oda erre az 5 területre! Teljes cikk...
Verseny folyik a jó szakemberekért Kelet-Magyarországon
7 éve A munkavállalók hiánya mellett már a meglévő állomány megtartása is komoly nehézségeket okoz a cégeknek. A probléma okai között szerepel a nagyszámú külföldre vándorlás, illetve az országon belüli mobilitás. A termelő vállalatoknál eddig nem tapasztalt méreteket öltött a munkaerő elvándorlása. Egyes gyártó cégeknél az emberhiány következményeképpen, az ügyfelek igényeinek kielégítése is nehézségeket okoz. Az utóbbi két évben súlyos szakemberhiány alakult ki a magasan képzett munkavállalókból és szakmunkásokból egyaránt. Másképpen kell a munkaerőt megszerezni és megtartani, mint akár egy évvel ezelőtt. Teljes cikk...
Ösztöndíjat ad rezidenseinek az egri Markhot Ferenc Kórház
8 éve Az egri Markhot Ferenc Kórház ösztöndíjprogramot indított rezidenseinek. Vácity József, az intézmény igazgatója kiemelte: a Ringelhann Béla egri születésű orvosprofesszor nevét viselő programban résztvevő fiatal orvosoknak, jövedelmük kiegészítéseként az ösztöndíj havi bruttó 100 ezer forint támogatást ad, amely a szakorvosok megtartásának, az utánpótlás biztosításának záloga. Teljes cikk...
Aki kérdez: Dienes Mirtill
8 éve HR Szubjektív rovatunkban Dienes Mirtill, az NP Hungária HR vezetője kérdez, miután válaszolt Gerőcs Krisztina, a Jopp Interior Hungary Kft. HR vezetője kérdésére, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a munkaerő megtartásáért. Teljes cikk...
9 tipp plusz költség nélkül a munkatársak megtartására
8 éve Egyre fontosabbá válik a munkaerő megtartása, a kollégák motiválása, a fluktuáció megállítása. Egy HR tanácsadó összegyűjtött néhány tippet ahhoz, hogy extra költségek nélkül is megtudjuk tartani az alkalmazottakat. Teljes cikk...
Kommunikációval a fluktuáció ellen
8 éve A magas fluktuáció és a kommunikációs problémák a legtöbbször kéz a kézben járnak. Az információhiány egyenes utat jelent a negatív pletykák terjedéséhez. A hiányos kommunikáció okozta lyukakat a munkavállalók feltöltik tartalommal, az így okozott károk pedig beláthatatlanok. Mi a szerepe az információáramlásnak a munkaerő megtartó programokban? Hogyan válhat a kommunikáció juttatássá, és így a szervezetek egyik legerősebb megtartó erejévé? Teljes cikk...
10 hetes nyáriszünet. Hova kerül a gyerek?
8 éve Nyár, napsütés, strand, homok. A képeslapokon ezek a képek jelentik a nyarat. Az óvodás, iskolás korú gyereket nevelő munkavállaló szülőknek pedig egy igen komoly dilemmát, nevezetesen azt, hogy hogyan oldják meg a csemetéik nyári felügyeletét, ha nincs a közelben egy gyerekbarát nagymama. Cikkünkben Fekete-Körösi Márta, az euCSOPORT HR vezetője nyilatkozik. Teljes cikk...
Jó modorral megtartható és motiválható a dolgozó
8 éve A legtöbb munkavállaló egy barátságos, emberközpontúbb környezetben szeretne dolgozni. Ennek fontos része a partnerség (a többi kollégával, illetve a vezetőkkel), valamint az elvégzett munka megbecsülése. Ha vezetőként szeretné valaki megtartani munkatársait, akkor célravezető a legegyszerűbb eszközt bevetni: a jó modort - írja a Piac & Profit. Teljes cikk...
Hogyan tartható meg a jó munkaerő?
8 éve Jó munkaerőt találni, és azt meg is tartani, de hogyan? Ez most a nagy kérdés sok vállalkozásnál. Mindegy, hogy egy-két alkalmazottunk van, vagy több tucatnyi embert foglalkoztatunk, megéri stratégiát kialakítani megtartásuk érdekében - írja az Origo. Teljes cikk...
Így csábíthatják a nagyvállalatokat a vidéki városok
8 éve Magyarország vidéki nagyvárosainak szerepe az ország hosszú távú társadalmi és gazdasági céljainak elérésében megkérdőjelezhetetlen: e városok központi szerepet töltenek be szűkebb régiójuk életében. Egyrészt ők tudják a kedvező helyi munkafeltételek ösztönzése és az élhető városi környezet kialakítása révén odavonzani, illetve helyben tartani a jól képzett szakembereket és megállítani, akár megfordítani a fiatalok elvándorlását. Másrészt átgondoltan megtervezett infrastruktúrával és magas színvonalú oktatási feltételekkel ők tudják biztosítani a nagyvállalatoknak a megtelepedés feltételeit. Teljes cikk...
Tovább bővülnek a szolgáltatóközpontok Magyarországon
8 éve A hazánkban működő szolgáltató központok (shared service center, SSC) kedvelik Magyarországot, többségük a magyarországi működésének további kiterjesztését tervezi. A Deloitte, SSC-k körében készült felmérésének eredményei rávilágítanak a növekedéshez és a munkaerő megtartásához szükséges, legfontosabb jövőbeni tényezőkre, valamint a kormánnyal, az önkormányzatokkal és az oktatási intézményekkel való szakmai együttműködés kiemelt fontosságára. Teljes cikk...
A munkáltatói márkaépítésről II. - Kovács Bernadett
8 éve A munkáltatói márka befelé irányuló cselekvésekből, és kifelé kommunikációból áll. Előbbivel azt szeretnénk elérni, hogy a meglévő munkatársak minden szempontból - szakmai és emberi - jól érezzék magukat, utóbbival pedig ezt megmutatjuk azoknak, akiket szeretnénk, ha a jövőben a munkatársaink lennének. Beszélgetés Kovács Bernadett, a Docusoft marketing és PR menedzserével. Teljes cikk...
Aki kérdez: Gigler Anita
8 éve HR Szubjektív rovatunkban Gigler Anita, a Rossmann személyzeti vezetője kérdez, miután válaszolt Sághy András, fejvadász, a Kienbaum Executive Consultants Kft. country managere kérdésére. Teljes cikk...
A HR munka nehezét elvégzi a márka
8 éve Azok a HR osztályok, amelyek a megfelelő marketing irányelveket alkalmazzák a toborzás és a munkaerő-megtartás területén, rá fognak jönni, hogy a márka a munka nehezét elvégzi helyettük - tanulmányt készített arról az Oracle, hogy milyen irányban érdemes a HR-nek munkáltatói márkát építeni. Teljes cikk...
Munkaerő-megtartás a HR kulcskérdése
8 éve Úgy tűnik tavaly kulcskérdéssé vált, és idén is kulcskérdés marad a munkaerő megtartása a HR számára. Ahogy nemrég olvasói szavazásunkból is kiderült válaszadóink is ezt tartják az idei év legfontosabb problémájának. Teljes cikk...
Megvannak az év felelős foglalkoztatói
9 éve Az OFA Nonprofit Kft. csütörtökön adta át a „2016 Felelős Foglalkoztatója Vándordíjat”. A díjazott mikró- és kisvállalkozások, közép- és nagyvállalatok és a közszféra szervezeteit a Groupama Arénában látták vendégül. Teljes cikk...
A legjobb munkahelyek könnyebben tartják meg a dolgozókat
9 éve 91 hazai cég 44 ezer munkavállalójával végzett felmérése alapján a vállalat 16. alkalommal adta át az Aon Legjobb Munkahely Díjakat. Az idei 10 győztes a gyógyszeripar, a kereskedelem, valamint az IT és a telekommunikációs szektor képviselői lettek. A legjobbakat elhúztak az „átlag cégek előtt”: ők könnyebben tudják megtartani a dolgozókat, akik azt érzik, hogy érdemes a cégért dolgozni, hiszen megbecsülik őket és több munkáért több fizetést is kapnak. Teljes cikk...
Mivel lehet leginkább maradásra bírni a munkavállalót?
9 éve Többek között erről is beszél majd Egyed Ildikó, az Aurum Oktatási Központ - LeanCenter Üzletágának vezetője a HR Portal és a Soft Consulting közös konferenciáján. De szó lesz még arról is, milyen ajánlattal lehet valakit a legnagyobb eséllyel elcsábítani aktuális állásából, és mennyire nehéz megtalálni a megfelelő munkaerőt. Teljes cikk...
Van munkaerő, csak nem sikerül megtalálni?
9 éve Szinte napi szinten jelennek meg hírek a munkaerőhiány okozta nehézségekről. Az állásközvetítők szerint azonban van elég munkaerő, csak a cégek nem megfelelően keresik, így nem találják meg őket, írja a hvg.hu. Teljes cikk...
Extrém béren kívüli juttatások - mi motivál?
9 éve Ma már a vonzó munkahelynek általában részét képezik a ígéretes juttatások és a hívogató munkahelyi környezet is. Ezek az eszközök toborzásnál és a munkaerő megtartásánál is fontos szerepet játszhatnak, derül ki a Pénzcentrum cikkéből. Teljes cikk...
A munkaerő megtartása lesz Európában a kihívás
9 éve A jó és rugalmas képzés alapfeltétel lenne, hogy a munkavállalók fel tudják venni a versenyt az amerikai és ázsiai munkaerő olcsóságával. Az 57-67 év közötti fizikai munkások túlélése az egyik komoly kihívás, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
Menni vagy maradni - fizikai munkaerő megtartása és motiválása nagyvállalatoknál
9 éve Változó világunkban a szervezet versenyképességének a kulcsa maga az ember. A versenyképesség hagyományos tényezői – a technológia, az értékesítés, a gyártás, a termékek jellemzői - leutánozhatóak. Az újonnan kialakuló gazdaságban a versenytársakkal szembeni előny, a szervezeti képességek révén, a munkavállalók motiválásával és kompetenciáik kiaknázásával, gyors tanulási képességgel érhető el. A munkavállalók a cég fő erőforrásai, a gépek, anyagi erőforrások mellett, de különbözik az előbb felsoroltaktól, mert lelke van, ezért a motiválása és vele való bánásmód is kiemelt figyelmet érdemel. Teljes cikk...