Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Partnerségi megállapodást kötött az ITM és a Siemens a szakképzés fejlesztésére

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. - írja az MTI.

images

A pilot program magában foglalja a pályaorientáció, a felvételi rendszer, a képzési tartalmak, a tanulószerződés, a szakképzési vizsgarendszer fejlesztését, kiterjed a szaktanárok és oktatók továbbképzésére a legkorszerűbb ipari folyamatokhoz kapcsolódó területeken.

Palkovics László kiemelte a 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint. Az itt szerzett tapasztalatokat figyelembe veszik a szakképzés szabályozásában, az eredmények elsőként a gépipari ágazatokban, majd további iparágakban hasznosulnak.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, a programban naprakész piaci szaktudást adnak át, amely segíti a gazdaság és a társadalom fejlődését. Hozzátette, az ipar dinamikus fejlődése új fajta tudást igényel, és büszkék arra, hogy a magyar duális műszaki szakképzésben a Siemens élen jár. Olyan leendő kollegákat, munkavállalókat képeznek, akik a legfrissebb tudással rendelkeznek, és mindenütt megállják a helyüket - mondta.

MTI
  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek
További cikkek
Diplomások aránya az EU-ban: Magyarország a fasorban sincs

Magyarország a sereghajtók közé tartozik az EU-ban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát tekintve is. Lemaradásunk ráadásul 2013 óta nőttön nő. Teljes cikk

Így vadásznak a repülőgép-szerelő és műszerész diákokra

Több mint 20 év után ismét valós repülőtéri és hangár környezetben tett szakmai vizsgát középiskolai képzésben végzős 16... Teljes cikk

Új partnerrel robog tovább a SEEDS ösztöndíjprogram

A Huawei által életre hívott SEEDS ösztöndíjprogram új felsőoktatási partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Teljes cikk