Piacképtelen szakmákra tanítják a munkanélkülieket
Jó kérdés, hogy ki profitál a munkanélkülieknek szóló tanfolyamokból, az álláskeresők vagy a képzők. Az egyik falu polgármestere szerint felelőtlenek a képzők, mivel gyakran olyan szakmai tanfolyamokat indítanak a falvak iskolázatlan lakóinak, amelyekkel nem lehet munkához jutni, jelenti a Népszabadság.
Siklósnagyfalu lakóinak kétharmada vallja magát romának, ott 70-80 százalékos a munkanélküliség. A Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet 1998 és 2006 között - uniós és állami támogatások felhasználásával - 400 millió forintot fordított a munkanélküliek szakmai képzésére (pl. kőműves-, festő-, burkoló-, parképítőkurzusokat). Azonban itt sem tudtak eredményeket felmutatni.
Csak a képzők profitálnak a munkanélkülieknek szóló tanfolyamokból?
Kozák László, a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének (MCFÉSZ) elnöke szerint "vízgereblyézés" folyik: a munkaügyi szervezetek által finanszírozott tanfolyamokon romáknak olyan szakmákat oktatnak, amelyekkel a végzettek nem lesznek piacképesebbek. Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet vezetője pedig egészen odáig ment, hogy a szakmai képzések gyakran nem azoknak hasznosak, akik tanulnak, hanem sokkal inkább az oktatóknak.
Jászjákóhalma polgármestere felelőtlennek érzi a képző szervezeteket, mivel gyakran olyan szakmai tanfolyamokat indítanak a falvak iskolázatlan lakóinak, amelyekkel nem lehet munkához jutni. A polgármester szerint ennek az az oka, hogy
az oktatásszervező cégekben dolgozó pedagógusoknak gyakran semmilyen piaci ismeretük sincs arról: a versenyszférának szüksége vane az általuk oktatott szakmákra.
Az azonban nem mostanában fog kiderül, hogy mennyire eredményesek ezek a képzések, hiszen jelenleg nincs arról statisztika, hogy a tanfolyamot végzett állástalanok mire mennek tanulmányaikkal.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Női felsővezetők a roma esélyegyenlőségért 3 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?