Harminc éve nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA rendszerváltás óta még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén júniusban. Az év hatodik hónapjában 224 169 fő szerepelt a nyilvántartásban, ami az elmúlt 30 év legalacsonyabb adata, és újabb történelmi mélypont - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Tavaly júniushoz képest több mint 6 ezerrel, az előző hónaphoz képest újabb 4 ezer fővel, idén januárhoz képest pedig már közel 20 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma.
2010 elejéhez képest már több mint 430 ezerrel csökkent a regiszterben lévők száma - írták a közleményben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataira hivatkozva.
A munkahelyek megvédése és a foglalkoztatottak számának további növelése érdekében a kormány júniustól 6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból elindította a Vállalkozó start II. programot, amire augusztustól lehet regisztrálni.
A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében. A program segítségével több mint ezer vállalkozás jöhet létre - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?