kapubanner for mobile

Rövidített képzési idő és e-learning jöhet a szakképzésbe

Március végéig megjelenik a szakképzés tartalmi követelménye - közölte az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Megjelent a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény végrehajtási rendelete; a szakképzési rendszer átalakításának és fejlesztésének "fontos állomása" a 2020 szeptembertől érvényes változásokat tartalmazza - hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára háttérbeszélgetésen, Budapesten. Ismertette, a hazai oktatási rendszer három pilléren nyugszik, miután a köznevelésből kivált a szakképzés, külön törvény szabályozza a köznevelést, a szakképzést és a felsőfokú oktatást.

A középfokú szakképzés az iskolarendszerben belül két nagy egységre tagozódik, a szakoktatásra és a munkaerőpiaci szakmai képzésre. Az iskolai szakoktatás keretében 25 ágazatban tanítanak alapozó ismeretet, amire építeni lehet majd 174 alapszakma képzését - mondta a helyettes államtitkár. Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, hogy 2020. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben vezetik be az új szakképzési rendszert, azaz az eddigi indított képzések kifutnak. Az új szakképzési rendszerben az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a Szakmajegyzék váltja fel, amelyben 25 ágazathoz tartozó 174 alapszakma szerepel. A Szakmajegyzékben feltüntetik az ágazaton belüli szakmák közötti átjárhatóságot, a képzés idejét, a digitális kompetencia szintjét. A Szakmajegyzék illeszkedik az európai uniós normákhoz.

A végrehajtási rendeletben meghatározták, hogy március végéig megjelenik a szakképzés tartalmi követelménye, a projektvizsgán számon kérhető tudás, majd ezt követően kezdődik majd a tanárok felkészítése az új szakképzési rendszerre - mondta a helyettes államtitkár. Az új szakképzési rendszerben új szemléletű oktatást vezetnek be. A szakiskolákban az első évben ágazati alapozó ismeretet tanulnak a diákok, majd erre építve következik a kétéves szakmai képzés. Szeptemberben minden ágazatban elindul a technikusi képzés is, itt két évig ágazati alapozó ismereteket, három évig pedig szakmai tananyagot oktatnak. A két oktatási forma között előre meghatározott feltételek szerint biztosítják az átjárhatóságot, a technikus vizsga emelt szintű érettséginek számít - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Pölöskei Gáborné felhívta a figyelmet arra, hogy az új szakképzési törvény bevezette a szakképző intézménnyel munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló, óraadóként közreműködő oktató fogalmát, így az érintettek választhatnak, hogy továbbra is közalkalmazott pedagógusként, vagy oktatóként szeretnének dolgozni. Az oktatói oktatói rendszerben 35 milliárd forint keret áll rendelkezésre az bértömeg és az óradíjak emelésére. A szakképző intézmények oktatóira vonatkozó új szabályozás szerint a munkabért nem lehet alacsonyabban megállapítani a 2019. március 1. és 2020. május 31. közötti időtartamra járó illetmény számtani közepénél, az oktatói rendszer rugalmasságot biztosít a munkáltató és a munkavállaló megállapodására, oktatói minősítési rendszert vezetőnek be, és az ITM támogatja a közösségi közlekedésüket - részletezte a helyettes államtitkár.

Kiemelte, hogy a szeptembertől általános szakképzési ösztöndíjat vezetnek be a szakképző iskolákban tanulóknak, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől is függ. Pölöskei Gáborné a felnőtt szakképzéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy rövidített képzési időt vezetnek be az iskolák, például beszámítják a már megszerzett tudást, erősítik az új oktatási formákat, például e-learning lehetőségét. A munkaerőpiaci felnőttképzésben elválik az oktatás és a vizsgáztatás. Példaként említette, hogy a munkaerőpiaci képzésen tanúsítványt állítanak ki, szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell vizsgázni.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szakképzéssel összefüggő információkat folyamatosan közzéteszik az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján, ahol mindenki tájékozódhat a lehetőségekről. Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a kompetencia mérésre az általános iskolákban, hogy orientálni lehessen a pályaválasztást.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek