kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Sikeresen működik a MINOR cafeteria

A MINOR Csoporton belül kiépült az elmúlt néhány évben, hazánkban is rohamosan terjedő cafeteria rendszer. Az eltelt három hónap során jól vizsgázott az új, béren kívüli juttatási csomag, amely elnyerte a cég összes dolgozójának (100 fő) elégedettségét.

2006. március elsejétől indult el a személyre szabható béren kívüli juttatások rendszere a MINOR-nál. A nagyobb rugalmasságot és a szabad választás lehetőségét adó ún. cafeteria, kávéház rendszerben kínálja juttatásait az alkalmazottaknak. A dolgozók egyéni igényeiknek megfelelően, egy meghatározott éves, egységes bruttó keret határain belül csemegézhetnek a "menüből". Az évenként újragondolható csomag mindamellett, hogy növeli a dolgozók motivációját, költséghatékony megoldás a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt.

A MINOR Csoportnál már több alkalommal felmerült az eddigieknél változatosabb juttatások iránti igény. Egy tavalyi elégedettség-felmérés keretében megkérdezték az alkalmazottakat, hogy mely juttatási elemeknek örülnének legjobban. A dolgozók a következő három juttatást preferálták leginkább (sorrendben): elsőként az egészségügyi pénztárhoz való hozzájárulást, majd az - eddigiekben is meglévő - étkezési jegyeket. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az országosan legkedveltebb (lásd táblázat) otthoni internet került.


Preferált juttatások MINOR Csoport Országos átlag*
Egészségpénztári hozzájárulás 57% 1. 86% 2.
Étkezési jegy 53% 2. 71-75%** 4.
Otthoni internet 28% 3. 89% 1.
Üdülési csekk 11% 4. 82% 3.
Utazási bérlet 11% 5. 50% 8.
* A Mercer Emberi Erőforrás Tanácsadó Kft. 2006. márciusi felmérése alapján
** Hideg és meleg étkezési jegyek

A választható elemeket a személyes preferenciák mellett az adózási szabályok is befolyásolták, így végül kizárólag adómentes juttatások kerültek fel a cafeteria listájára. A legnépszerűbb elemeken túl még a helyi utazási bérlet és az üdülési csekk.

A cafeteria bevezetésében és fenntartásában kulcsfontosságú a helyes és folyamatos kommunikáció - nem volt ez másképp a MINOR-nál sem. A kidolgozás rengeteg egyeztetéssel és megbeszéléssel járt, a körleveleken túl személyesen is igyekeztek a cég HR-esei megválaszolni az egyedi kérdéseket, hogy mindenki a hozzá leginkább testhezálló megoldást tudja kiválasztani.

"Az indulás elég sok adminisztrációval és többletmunkával jár, de már három hónap távlatából azt mondhatom, hogy megéri a sok fáradság, hiszen a dolgozók megkedvelték az új rendszert, amely nem utolsósorban erősíti a céghez való kötődésüket is" - tette hozzá Baranyai Ágnes, a MINOR Csoport HR igazgatója. Az alkalmazottak tehát elégedettek a lehetőségekkel, de annak érdekében, hogy lefedhetők legyenek a változó igények is, év végén újragondolják a cafeteria menüpontjait.

Az adminisztráció elvégzéséhez egy speciális, erre a célra kifejlesztett szoftver nyújt támogatást, amely a választható béren kívüli juttatásokra vonatkozó munkavállalónkénti nyilvántartást, az év közben is választható juttatások egyéni számlán történő nyilvántartását, kezelését, valamint az év közben történő elszámoláshoz kapcsolódó feladatokat látja el.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek