Súlyos a munkaerőhiány a balatoni boltokban
Hiányoznak az árufeltöltők, a dolgozók túlmunkára kényszerülnek, és a diákok sem oldják meg a problémát, mert ők hétvégén inkább szórakozni szeretnének - munkaerőhiánnyal küzd a Balaton-part.
A szükségesnél jóval kevesebb a munkás a balatoni boltokban, így előfordul, hogy a vásárlók üres polcokkal szembesülnek. Nincs, aki lepakoljon a kamionokról, ezért sokan túlóráznak a már meglévő munkátarsak közül, vagy ugranak be a hiányzó munkaköröket legalább részben betölteni.
A diákmunkaerő sem segíti-e a gondok megoldását, mert a tanulók maguk akarják megmondani, hogy mikor dolgozzanak. A hétvégét nem vállalják, mert akkor vannak a bulik - írja a Magyar Nemzet.
Nem diktálnak, inkább azt mondanám, önérzetesebbek, mint korábban. Elvárják, hogy az üzletvezető felnőttként kezelje őket. Ez nyilvánvalóan a munkaidő-beosztásukra is vonatkozik – mondta a lapnak Demkó Tibor, a Melo-Diák Iskolaszövetkezet siófoki kirendeltségének vezetője.
– Idén nyáron az elmúlt évekénél kétszer több diák dolgozik a Balatonnál, így az esetleges konfliktusoknak az is oka lehet, hogy kevés a szezonális diákszálló, sok a bejáró fiatal, ami nyilvánvalóan a munkaidő-beosztásukat is megnehezíti – tette hozzá.
A Sparnál a környező települések és a megyeszékhely üzleteiből való ideiglenes átirányítással igyekeznek megszüntetni a munkaerőhiányt.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk
2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hete
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 3 hete
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 1 hónapja
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 1 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 1 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 1 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 2 hónapja
- Miért stratégiai kérdés a dolgozói élmény és a megtartás? 2 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 3 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben