Száz álláskeresőre négy-öt munkahely jut Nógrádban
Az első negyedév végén száz álláskeresőre mindössze négy-öt álláshely jutott Nógrád megyében, a munkáltatók létszámigénye felére csökkent a tavalyinak - tartalmazza az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ salgótarjáni kirendeltségének legfrissebb elemzése.
A Nógrád megyei kirendeltségek márciusban 1146 álláshelyet tudtak felajánlani az álláskeresőknek. A munkáltatók 630 főre vonatkozó állásigényt jeleztek, ami alig fele az egy évvel korábbinak.
Nógrád megyében március végén 16.563 álláskeresőt tartottak nyilván, ami 207 fővel kevesebb volt, mint februárban, de 1740-nel több, mint egy évvel korábban. A megye munkanélküliségi rátája 18,7 százalékos.
Az észak-magyarországi régió hátrányos munkaerőpiaci helyzetét jelzi, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye második, Nógrád pedig a harmadik legmagasabb mutatóval rendelkezik az országos rangsorban, de a Heves megyei arány is magasabb az országos átlagnál. Az elemzés szerint a jelentős éves szintű nógrádi létszámnövekedés hátterében egyrészt az alacsony munkaerő-kereslet, másrészt a támogatási rendszer átalakítása, mindezek mellett pedig a közmunkaprogramok csúszása áll.
A megyében március végén 1596 volt a pályakezdő állástalanok száma, száz álláskeresőből kilenc-tíz a pályakezdő. A tartósan nyilvántartott álláskeresők száma folyamatosan növekszik, a negyedév végén regisztrált 5.285 fő az összes állástalan 32 százalékát teszi ki, így szinte minden harmadik munkanélküli legalább egy éve nem tud elhelyezkedni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek