Személyiségprofil a munkahelyi együttműködés titka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkahelyi konfliktusok nem csak egyszerű modortalanságból vagy véleménykülönbségből keletkezhetnek, gyakorta előfordul, hogy pusztán a személyiségtípusok különbözőségéből adódik a félreértés. A kérdés, miként tudjuk kezelni, illetőleg előnyt kovácsolni a személyiségprofilokból adódó magatartásmintákból.
Egy ehhez segítséget nyújtó személyiségprofil rendszert mutatott be az Ad Sidera Csoport pénteken egy sajtótréning keretében, ahol maguk az újságírók szolgáltak a DISZK névre hallgató rendszer "kísérleti alanyaként". Egy előzőleg interneten kitöltött teszt végeredményét kaptuk meg, amely segít szembenézni önmagunkkal, úgy erősségeinkkel, mint gyengeségeinkkel. Elvégre reakcióinkat a személyiségünkben rejlő viselkedésminták uralják, így ha ezekkel tisztában vagyunk, magunkat és másokat is kezelni tudjuk.
A DISZK négy elsődleges magatartási stíluson keresztül (Dominancia, Ismerkedés, Szilárdság és Kompetencia) igyekszik az emberek veséjébe látni, feltárva az egyes személyiségtípusok minden előnyét, illetve hátrányát. Utóbbitól nem kell megijedni, hiszen mindegyik személyiségtípus rendelkezik valamiféle hátulütővel, ezért véletlenül sem szabad sorrendet felállítani közöttük; mindnek megvan a maga helye, a lényeg, hogy a megfelelő pozíciót, illetve környezetet biztosítsuk számukra.
Egy domináns személy például eredendően a kihívások embere, így olyan feladatokkal kell megbízni, hogy minduntalan leküzdenivaló akadályokba ütközzön, ő ugyanis ebben az eredményközpontúságban találja meg a kielégülést (tipikus vezetőalkat). Az ismerkedő típus ezzel szemben a kommunikációra, az emberi kapcsolatokra fókuszál, igyekszik mindig a megfelelő számú vagy minőségű hallgatóságról gondoskodni, hiszen csak egyetlen cél vezérli: hogy jól érezze magát (ügyfélszolgálati, értékesítői véna). A harmadik személyiségtípus a Szilárd, aki a tökéletes harmónia megteremtésén fáradozik, irtózik minden változástól, s a konfliktusokban is inkább a konszenzusra törekszik (kiváló támogató munkaerő). A Kompetens kicsit másképp van bekötve, számára a minőség az elsődleges, hihetetlen precizitásigénye viszont leszűkíti emberi kapcsolatait, ő ugyanis szentül meg van győződve, hogy mindenkor neki van igaza (feltaláló, kutató típus).
Természetesen tiszta személyiségtípus ritkán fordul elő, inkább kisebb-nagyobb átfedések a jellemzők, ezért is érdemes hangsúlyozni, hogy a rendszer alkalmasságvizsgálatra nem alkalmas, ezen a téren inkább csak egy iránymutatást ad az adott személy lehetőségeiről (pl. egy Ismerkedő jó színészjelölt). Annak viszont meglehetősen részletes, hiszen minden résztvevőt 28 jellemzővel ír le, amit aztán részleteiben is megfogalmaz, gyakorlati tanácsokkal szolgálva céljaikat, elvárásaikat, motivációikat, illetve félelmeiket illetően.
Az alkotók a DISZK Személyiség Profil Rendszert tehát inkább arra hegyezték ki, hogy az emberek megtudják, hogyan használhatják fel az egyes magatartási stílusokat életük különböző helyzeteiben (például a csapatmunka, a kommunikáció, a vezetőképzés vagy a konfliktuskezelés területén), s hogy miként reagáljanak egymás, sértőnek látszó magatartásmódjaira.
Paraszt Imre, HR Portal

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?