kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Szeretnék ha minél többen választanák a kivát

A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) - írja az MTI.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára elmondta eddig mintegy 30 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát, ezek a cégek a korábbi adózásról, például a társasági adóról való átállással az idén együttesen mintegy 35 milliárd forintot takarítanak meg.

A kormány kampányt indít a kiva népszerűsítésére, azt kívánják elérni, hogy legalább 40 ezerre emelkedjék az azt választó cégek száma - jelezte Izer Norbert.

A kiva jelenlegi kulcsa 13 százalék, de az újabb, várható adócsökkentések, így a szociális hozzájárulási adó tervezett csökkentése után a kiva kulcs 12 százalékra mérséklődhet - fűzte hozzá az államtitkár.

Rámutatott: a cégek a megfelelő adózási mód kiválasztásával sok pénzt spórolhatnak meg a törvények adta keretek között, erre jó példa a kisvállalati adó.

A 2013-tól választható kisvállalati adó (kiva) nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést, és több százezer forint megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is kedvezően hat. A PM szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi mintegy 23 milliárdos kiva bevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet - fejtette ki az államtitkár. Ezt az adózási formát azoknak a vállalkozásoknak érdemes választani, melyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyek növekedésre, beruházásokra forgatják vissza a nyereségüket. A kiva választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna, a kisvállalkozásokat a döntésben a tárca kiva kalkulátora is segíti.

Az államtitkár ismertette, hogy a kiva mértéke január elseje óta 13 százalék, amely kiváltja a társasági adót és a munkáltatói adóterheket. Az adó alapjába ráadásul csak az osztalékként kivont nyereség számít bele, azaz a vállalkozásba visszaforgatott nyereség mentesül az adó alól. Hozzátette: a módosítás is hozzájárult ahhoz, hogy számottevően bővült idén a kivások köre, ugyanis míg a múlt év végén 15 ezer volt a számuk, addig ma már mintegy 30 ezer kisvállalkozás él ezzel az adózási formával.

Izer Norbert kiemelte: idén decemberben még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége, miután az új szabályok szerint az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett. Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors "kinövésétől" sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egyről hárommilliárd forintra.

Az államtitkár elmondta, hogy a PM most elindítja "a kérdezd a könyvelődet" kampányt, ugyanis a tárca tájékoztató leveleket küldött ki, az ügyfélkapun keresztül ezt főleg az érintett cégek könyvelői kapták meg. Összesen mintegy 77 ezer adózó cég kapott tájékoztatást az adóhivataltól, hogy az adataik alapján érdemes lehet a kisvállalati adót választaniuk.

Ebből hozzávetőleg 47 ezer cég kapott általános tájékoztatást, ők legalább 10 százalék adót spórolhatnának. Azon levelek szerint, amelyek részletes számításokat tartalmaztak, a cégek adókötelezettségének csökkenése összesen 23 milliárd forintot tenne ki, amennyiben mindannyian belépnének a kiva alá - mondta a PM államtitkára.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk