Szezonális közhasznú és segédmunkából van most a legtöbb
Az aktív foglalkoztatáspolitikának, a szezonális csúcsidőszaknak, vagy a válság enyhülésének jeleként, hosszú idő óta először, májusban csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma. Annak jártunk utána, vajon ez a csökkenés tényleg a recesszió végét jelenti, vagy csupán arról van szó, hogy az aktív munkavégzésbe legkevésbé bevonható, szakképzetlen pályakezdők felmondták a kapcsolattartást a legális munkaerőpiaccal.
Munkahelyek születőben és megszűnőben
Azt, hogy országosan több mint 5 ezer fővel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest, és így a hónap végén az ÁFSZ szerint 563,8 ezer álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, akik közül a pályakezdők száma 42,9 ezer főt tett ki; mindenképpen eredménynek tarthatjuk. Az ÁFSZ májusi sajtóközleménye szerint a szezonális hatások mellett az aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedések is hozzájárultak az álláskeresők számának csökkenéshez. A munkaerő-igények számának növekedése elsősorban a szezonális ágazatokban és a közjellegű foglalkoztatásban volt jelentős. Ez év májusában a rendelkezésre álló álláshelyek száma 86,4 ezer volt, ami közel 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A legtöbb nem támogatott álláshelyet az élelmiszeripari és az építőipari kkv szektorból jelentették a munkáltatók és főleg segédmunkára és egyéb egyszerű foglalkozásokra vonatkozott. A támogatott álláshelyek jelentős hányada közfoglalkoztatás keretében biztosított egyszerű, szakképzettséget nem igénylő fizikai, illetve adminisztratív jellegű szellemi munkalehetőséget.
Nem tudni, hogy az új munkahelyek a reálgazdaság tényleges igényeit fedik-e le, mert a 2009 májusában az ÁFSZ-nek bejelentett 40 ezer új munkahely csaknem kétharmada támogatásra jogosult volt. A szolgálat szerint az, hogy a szervezethez érkező munkaerőigények döntő többsége támogatott álláshely, 2009. márciusa óta jellemző, és a közcélú munkaalkalmak jelentős központi támogatásával függ össze az "Út a munkához" program keretében. Majd csak néhány év múlva láthatjuk azt, hogy ezek a támogatások jól célzottak voltak-e, és egy új konjunktúrát készítettek elő, vagy a rossz munkaügyi struktúrát erősítették egy-egy területen, szektoron belül.
A nem támogatott állások legnagyobb hányada a feldolgozóipar területéről érkezett, ezen belül az élelmiszeripar a legmeghatározóbb ágazat a körülbelül ezerfős igényével. Az ÁFSZ közleménye meg is nevezi a munkaköröket is, ahová új dolgozókat kerestek. A legjellemzőbb keresett foglalkozás ebben az időszakban a tartósítóipari munkás, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, valamint a hentes, mészáros volt. Az ÁFSZ jelentése alapján ezeknek a nem-támogatott állásoknak a legtöbbjét (3212 darab) a Közép-Magyarországon, illetve Észak-Alföldön (2501 darab) és Dél-Alföldön (2364 darab) jelentették be. A legkevesebb bejelentés Dél-Dunántúlról (1136 darab) és Észak-Magyarországról (1326 darab) érkezett.
A HR Portál a honlapján működtet egy, reprezentatívnak nem tekinthető munkahely számlálót, amely a 2009 januárja óta keletkezett, új álláshelyek számát, és a munkáltatónak a gazdasági szektorban elfoglalt pozícióját jelöli. Ebben az évben, június 27-ig ez az alkalmazás 10733 új munkahelyet számolt össze. Ez év májusában - az ÁFSZ közlemény irányadó időszakában 1824, az ÁFSZ-nél esetleg később megjelenő igények miatt az áprilisi időszakkal együtt 5929 új álláshely bejelentéséről tudunk beszámolni. A honlapon elsősorban a nagy, külföldi és kisebb részt hazai tulajdonú munkáltatók igényei jelennek meg, ami összefügg a sajtó nyilvánosságának használatával. Könnyebben fordulnak a médiához a nagyobb, nemzetközi hátterű, professzionális sajtókapcsolati részleggel dolgozó vállalatok.
A bejelentést tevő cégek egyik fele az "Egyéb" ágazatban tevékenykedik, a másik fele pedig egyenlően oszlik el a gépipar, élelmiszeripar, informatikai és elektronika között. Egy vállalat pedig erdészeti közmunkára kért föl 5 új munkavállalót.
Akiket a lemaradás leginkább fenyeget
2009 I. negyedévében a 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3.736.000 fő volt, 81,4 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a június 9-én megjelent Statisztikai Tükörben az első negyedév legfrissebb adatait közli. Ebben a periodikában olvashatjuk, hogy a munkahelyek többsége az iparban szűnt meg, a legnagyobb mértékű csökkenés az előző negyedévhez képest a feldolgozóiparban (38 ezer fő) és az építőiparban (24 ezer fő) következett be. A 15-74 éves férfi foglalkoztatottak létszáma mintegy 63 ezer fővel lett kevesebb egy negyedév
alatt. Az ipari termelés visszaesése miatt a fizikai foglalkozásúak száma jóval nagyobb mértékben csökkent (4,1 százalékkal), mint a szellemi foglalkozásúaké (1,2 százalékkal).
Márciusra a foglalkoztatási lehetőségek szűkülése a szolgáltatási területeket is elérte, a kereskedelem, gépjárműjavítás ágban 19 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint az előző negyedévben, így a létszámleépítések már a nőket is érintették. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek foglalkoztatási esélyei tovább romlottak, az általános iskola nyolc osztályát végzett foglalkoztatottak száma 10,1 százalékkal, a szakiskolát és szakmunkásképzőt végzetteké pedig 7 százalékkal esett vissza. A főiskolai végzettségű foglalkoztatottak száma 2008-ban még folyamatosan emelkedett, 2009 I. negyedévében azonban már csökkent a számuk. Csak az egyetemi végzettségű foglalkoztatottak száma volt magasabb mind az egy évvel korábbinál, mind pedig az elmúlt negyedévinél.
Szintén ez a kiadvány mutatja meg részletesen a nemek közti gazdasági aktivitás változását. A munkatevékenység a 15-64 éves népességen belül az elmúlt év azonos időszakához képest nem változott (39 százalék), de 2008 IV.negyedévéhez képest az inaktivitási arány mindkét nemnél közel azonos mértékben (a férfiaknál 0,6, a nőknél 0,7 százalékponttal) emelkedett. Az inaktívak közül azok, akik azért nem kerestek munkát, mert úgy gondolták, hogy végzettségük, koruk, szakmájuk, vagy a munkaerőpiac állapota miatt úgysem találnának, 108 ezren voltak, 15 ezerrel többen, mint 2008 I. negyedévében.
A Statisztikai Tükörben találjuk meg a legfrissebb adatokat arról, hogy a munkanélküliség milyen területi eloszlásban jelenik meg az országban. Az előző év azonos időszakához viszonyítva - a 15-74 éves népesség körében - a foglalkoztatás mértéke egyedül a Dél-Dunántúlon nőtt (1,4 százalékponttal 44,9 százalékra), a többi régióban 0,7-2,1 százalékponttal csökkent (utóbbi az észak-alföldi régióban következett be). Az előző negyedévhez képest azonban már valamennyi régióban visszaesett a foglalkoztatás. Az Észak-Alföldön és a Közép-Dunántúlon több mint 2 százalékponttal lett alacsonyabb a foglalkoztatás, mint az előző negyedévben.
A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest mindegyik régióban emelkedett, legnagyobb mértékben az észak-alföldi, a nyugat- és a közép-dunántúli régióban, legkisebb mértékben Dél-Dunántúlon és a közép-magyarországi régióban. Mindegyik helyen az utolsó negyedévben történtek a legnagyobb változások. A korábbiakhoz képest új jelenség, hogy Magyarország fejlettebb régióiban is jelentősen emelkedett a munkanélküliségi ráta. A közép-magyarországi régióban 4,4 százalékról 5,7 százalékra, Nyugat-Dunántúlon 5,4 százalékról 7,4 százalékra. A területi különbségek növekedését jelzi, hogy egy év alatt a legkisebb és legnagyobb munkanélküliségi ráta közötti eltérés 8,8 százalékpontról 9,9-re nőtt (Közép-Magyarország 5,7 százalék, Észak-Magyarország 15,6 százalék).
A helyi közösséget, a lakókörnyezetet legerőteljesebben érintő munkahely-megszüntetés a csoportos létszámleépítés. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása alapján ez év májusában a legtöbb munkavállalót érintő, csoportos létszámleépítés bejelentése a közép-magyarországi régióban történt (779 fő). Ez körülbelül 450 fővel kevesebb, mint áprilisban. A második az észak-magyarországi régió lett (407 fő), ahol ez a szám 215 fővel több, mint az előző hónapban. Harmadik és negyedik Észak-Alföld és Nyugat-Dunántúl lett 343 és 304 fős csoportos leépítési létszámmal, őket követi Közép-Dunántúl a 263 fős csoportos leépítésekkel és a legkedvezőbb helyzete ebben a tekintetben Dél-Alföldnek és Dél-Dunántúlnak volt, ahol 266, illetve 204 főt érintő csoportos létszámleépítéseket jelentettek be májusban. A Dél-Alföldön ezt megelőzőleg, áprilisban már egy majdnem 800 főt érintő csoportos leépítési hullám lezajlott. A Dél-Dunántúlon viszont 102 fővel többet érintett 2009 áprilisában a csoportos létszámleépítés.
A fenti adatokból látható, hogy a válság közepén vagyunk, és még nincsenek letisztult tendenciák, szinte semmilyen téren. Látható, hogy a legjobban a konjunktúra-érzékeny építőiparban és feldolgozóiparban szűnt meg a legtöbb állás. A nyári időszak a szezonális munkák lehetőségével enyhíti a munkanélküliséget, de nem biztos, hogy ez a hatás tartósan megmarad. Az állástalanság jelensége nagy számban jelen van már a közép-magyarországi régióban is, és már nemcsak a nagyon alacsonyan képzetteket érinti. A következő fél év lesz az, ami ténylegesen megmutatja a magyar gazdaság munkaerő-gazdálkodási trendjét.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 5 napja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elősegítése indul mentorálási program 2 hete
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 2 hete
- "Drámai a helyzet", több száz munkahely került veszélybe a parajdi sóbányánál 2 hete
- Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon 3 hete
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 3 hete
- Nagy hajrá indul a szezonális munkaerőért – ezekre a munkákra van most a legnagyobb kereslet 3 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Ki hozza be a fülöp-szigeteki vendégmunkásokat és hogy áll a 150 új gyár program? 3 hete
- A foglalkoztatottak számának alakulása hazánkban 3 hete