Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az iskolák 2019 végéig
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára bejelentette szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - írja az MTI.
Kara Ákos elmondta: a kormány döntése alapján minden állami és egyházi fenntartású általános iskola és középiskola, valamint szakképzési intézmény számára biztosítani fogják a gyorsabb internetkapcsolatot. Minden 500 fő alatti iskolában legalább 100 Mbit/s, minden ennél nagyobb iskolákban pedig legalább 1 Gbit/s sávszélességet szeretnének megvalósítani.
Emellett minden állami fenntartású általános iskola és középiskola, szakképzési intézmény és - első körben - 148 egyházi iskola kap teljes wifi-lefedettséget - tette hozzá.
Mint mondta, a fejlesztések összességében négyezer helyszínt érintenek, mivel ha az iskola több helyszínen is oktat, akkor valamennyi épületben megvalósítják a fejlesztést.
Tájékoztatása szerint a beruházást 2019 végéig valamennyi állami és - első körben - 148 egyházi intézményben megvalósítják, a beruházás költsége 31 milliárd forint, amit részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanak.
A program összesen 1 millió 200 ezer diákot és mintegy 126 ezer oktatót érint. A fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben valósítják meg.
Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár felidézte: 2013. január 1-jén került át az NFM-hez a köznevelési intézmények internetellátásnak feladata. Akkoriban - mint mondta - az iskolákban átlagosan 4 Mbit/s sávszélesség volt elérhető, mára már 50 Mbit/s az iskolák átlagos sávszélessége. A kormány mostani döntése alapján a jelenlegi kapacitásokat átlagosan 2,5-szeresére, a nagyobb iskolában 250-szeresére növelik. Közölte: alapvetően a vezetékes összeköttetésre törekednek, minden nagy iskolában optikai összeköttetést akarnak kiépíteni, ahol erre nincs lehetőség, ott jó minőségű vezeték nélküli mikrohullámú kapcsolatot építenek ki.
Solymár Károly Balázs kitért arra, hogy a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, a gyermekekre káros tartalmak és a kibertámadások kiszűrésére, ezért központi wifimenedzsment-központot alakítanak ki. Hozzátette, a sávszélesség-bővítések már ebben az évben megkezdődnek és a tervek szerint 2019 végéig valósulnak meg, a wifi-lefedettség kiépítése januárban indul.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?