Tájékoztatás érkezik a kisvállalati (kiva) adózásról
Több mint 70 ezer vállalkozást tájékoztat az ügyfélkapun keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön arról, hogy megérné jövőre a kisvállalati adót (kiva) választani. A lehetőségre azoknak a vállalkozásoknak hívják fel a figyelmét, amelyek a kiva választásával a számítások szerint legalább 10 százaléknyi közterhet spórolhatnak meg - írja az MTI.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében hangsúlyozta, a kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával sok pénz spórolható meg törvényi keretek között. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni, ebben segít a tárca kiva-kalkulátora.
Több mint 25 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain alapuló számítást is tartalmaz a NAV levele, a rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban, mint 2016-ban.
További 45 ezer cég talál tájékoztatást a tárhelyén, de esetükben a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem áll a NAV rendelkezésére. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető.

A kivát azok a legfeljebb 50 munkavállalót alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. Az adó mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 13 százaléka, ennek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól - emlékeztetett közleményében a tárca.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?