Támogatást kapnak a fűszerpaprika termelők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA termelési kedv fenntartása érdekében még az idén több mint 500 millió forint támogatást kap a fűszerpaprika ágazat - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön reggel a Kossuth rádió Jó Reggel, Magyarország! című műsorában.
Közölte: a korábbi 10 ezer hektárról 1700 hektárra zsugorodott a fűszerpaprika vetésterülete Magyarországon.
A miniszter szerint azért csökkent ilyen jelentősen a fűszerpaprika vetésterülete, mert a gazdák nem tudnak annyi jövedelmet termelni vele, mint amennyi a befektetett összeg. Úgy vélte, ezen egyebek mellett a fogyasztói igények megteremtésével lehet segíteni, például az Agrármarketing Centrum segítségével a magyar fűszerpaprika minőségét kell hangsúlyozni. Hozzátette: egy védjegy, sőt egy zárjegy bevezetésére lenne szükség.
Emlékeztetett, a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezen felül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?