Természetbeni juttatások, reprezentáció, üzleti ajándék II/II.
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHogyan változtak meg a természetbeni juttatások, reprezentáció, üzleti ajándék szabályai 2005-ben?
Csekély értékű ajándék
Változás, hogy a csekély értékű ajándék új meghatározása nem kötődik az áfa-szabályhoz, hanem az alkalmanként (legfeljebb évi három alkalommal) adott ajándék értékéből az adóév első napján érvényes minimálbér 10 százalékát meg nem haladó részt lehet adómentes csekély értékű ajándéknak tekinteni.
Étkezési juttatás
2005-től változás, hogy az étkezőhelyi vendéglátás, munkahelyi étkeztetés, közétkeztetés keretében a munkáltató által adómentesen adható kedvezmény (melegétkezésre jogosító utalvány) értéke havi 6000 forintról 8000 forintra, míg a hidegétkezésre jogosító élelmiszer utalvány 3500 forintról 4000 forintra emelkedik.
Iskolakezdési támogatás
Emelkedik az adómentes iskolakezdési támogatás adómentes összege gyermekenként 17 ezer forintra. E támogatást továbbra is mindkét szülő igénybe veheti. Meghosszabbodik az az időszak, amelyen belül ez a támogatás nyújtható, immár a tanév első napját megelőző és követő 60 napon belül juttatható adómentesen az említett támogatás.
Utalvány
Új rendelkezés szól arról, hogy minden természetbeni juttatást - akár adómentes, akár adóköteles - utalvány formájában is lehet adni, ha azon feltüntették, hogy mire lehet beváltani és egyébként a juttatásra vonatkozó törvényi előírások teljesülnek. A szabály azonban kizárja e körből a bármire beváltható utalványt vagy vásárlási kártyát.
Utazási bérlet, jegy juttatása
Januártól megszűnt az a lehetőség, hogy a munkáltató a munkába járásra szolgáló bérlet, jegy leadása nélkül a bérlet, a jegy árának 80, illetve 86 százalékáét adómentes költségtérítésként fizethesse ki. A jövőben az adómentes juttatás feltétele a jeggyel, illetve számlával történő elszámolás. Feltétel az is, hogy a bérleten vagy a jegyen a magánszemély utazási igazolványának száma, ennek hiányában a magánszemély nevére szóló számla igazolja a magánszemély által történt felhasználást.
Csoportos létszámleépítés alkalmával nyújtott juttatások
Új adómentes juttatás biztosítható 2005. január 1-jétől a csoportos létszámleépítés miatt elbocsátott/elbocsátandó munkavállalók újra-elhelyezkedésének támogatása céljából. Ha a munkáltató, a volt munkáltató az elbocsátott/elbocsátandó munkavállalói részére át-, illetve továbbképzést, munkajogi, illetve pszichológiai tanácsadást biztosít, e szolgáltatások adómentesek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?