kapubanner for mobile

Több mint három százalékos reálkereset-csökkenés várható

Az idei bérek alakulását részben a korábbinál magasabb infláció határozza meg - mondta Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki Zrt. közgazdász kutatója a Népszavának.

images

A múlt év őszén, és ez év elején hatályba lépett járulékemelés miatt a nominális nettó bér csak gyengén, 3-3,5 százalékkal nő. A magas, 6,8 százalékos infláció eredményeként pedig 3 százalékot meghaladó mértékű reálkereset-csökkenés várható.

Matheika Zoltán kitért arra is, hogy a kormány megnövelte a két adósáv közötti értékhatárt, amely kedvezően érinti az új sávhatár fölött keresőket. A sávhatár 1 millió 550 ezerről 1 millió 700 forintra történő emelése azok számára lesz elsősorban érzékelhető, akiknek a keresete átlag körüli vagy annál valamivel magasabb.

Népszava


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek