kapubanner for mobile

Több mint hatvanezer fővel több a közmunkás január óta

Az alkalmazásban állók létszáma 2011. január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer fő volt. A közmunkások száma az év eleji 13 ezerről 74 ezerre nőtt. A bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - írja legfrissebb gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

images

Az öt, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január - májusban 1 millió 838 ezren dolgoztak, 43 ezer fővel (2,4 százalékkal) többen, mint egy évvel korábban. A költségvetési szférában dolgozók 727 ezer fős létszáma, 36 ezer fővel (4,7 százalékkal) lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti 13 ezer fős létszáma májusra 74 ezerre nőtt. Így az időszak alatt átlagosan közel 46 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak létszáma, 73 százalékuk részmunkaidős. A közfoglalkoztatás nélküli 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január - május havi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 103 ezer fő volt. A nemzetgazdaság megfigyelt szervezeteinek körében a foglalkoztatottak 2 millió 667 ezres létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010. január - májusban.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 300 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 600, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 200 900 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,5 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt - 2,4 százalékkal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (488 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (396 800 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (370 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 600 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január - májusban a teljes munkaidősök mintegy 43 százaléka átlagosan 5300 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének csökkenését 1,1 százalékponttal mérsékelte. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első öt hónapjában átlagosan 4,8 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,8 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 600, a szellemi foglalkozásúaké 182 800) forint volt, átlagosan 5,1 százalékkal magasabb az előző évinél.

A 224 300 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal haladta meg az előző év január - májusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,8 százalék volt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek