Több százezer középkorú állás nélkül maradt
Több százezer 55 és 64 év közötti magyar nem tud elhelyezkedni, hiába a munkaerőhiány, amely szerint a jövőben ennek a korosztálynak még nehezebb lesz elhelyezkednie, nem számít, hogy sokaknak több diplomája van és több nyelven beszélnek.
Nincs ezzel egyedül, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ma Magyarországon az 55-64 éves korosztályba tartozók nagyjából csak 50 százalékának van állása, a 60-64 éves korosztálynak pedig a negyede nem tud elhelyezkedni.
A jövőben sem lesz sokkal jobb a helyzet, tekintve, hogy a kormány egyrészt mindent megtesz azért, hogy visszacsalogassa a munkaerőpiacra a nyugdíjasokat, eközben pedig 2019-től eltörli azt a szabályozást, amely szerint kedvezményt kap a szociális hozzájárulási adóból az a munkáltató, amelyik 55 évesnél idősebb embert foglalkoztat.
Pethő Anikó, a 45 év feletti, értelmiségiek álláskeresését támogató egyik cég alapítója arról beszélt a portálnak, a cégek nemcsak azokra a munkákra nem veszik fel az idősebbeket, ahová informatikai tudás kell, hanem - tapasztalata szerint - még a kereskedelembe sem kellenek, hiába a sok üres álláshely.Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára kifejtette, diplomás, nyugdíj előtt álló álláskeresők hiába végeztek egyetemet vagy főiskolát, és van esetleg nyelvvizsgájuk, kérdés, hogy mennyire piacképes a végzettségük, mennyire értenek az informatikához és milyen sikerrel használnák idegennyelv-tudásukat egy üzleti találkozón. Úgy látja, "ez a generáció nem tud olyan ütemben váltani, ahogyan kell".
hvg.hu
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elősegítése indul mentorálási program 2 hete
- Itt a legújabb lista - Ők nem jelentették be dolgozóikat 2 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- A foglalkoztatottak számának alakulása hazánkban 3 hete
- Nem olcsóbb a külföldi vendégmunkások alkalmazása a magyarokhoz képest 4 hete
- Fókuszban a külföldi munkavállalók alkalmazása 1 hónapja
- Dupla Win-Win: Papírmentes diákmunka a Diákok és a Vállalatok Körében! 1 hónapja
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 1 hónapja
- Ezek a foglalkoztatók nem jelentették be dolgozóikat 1 hónapja
- Kiszámolták, milyen hatással voltak a hazai gazdaságra az uniós pénzek 1 hónapja