kapubanner for mobile

Tovább csökken a cégtörlések száma

2018 májusában mindössze 2800 céget törölt a cégbíróság, ezzel lassan véget ér a 2012 óta tartó cégtörlési hullám.

images

Idén májusban 2827 cégtörlés mellett 2492 cégalapítás történt. „Bár a cégtörlések száma továbbra is rendkívül magas, a hosszú távú trendet nézve lassan helyreáll az egyensúlyi állapot” - mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Már több mint 6 éve tartó cégtörlési hullám vége fele tart a hazai cégstruktúra. A hullám 2011 végén indult a cégjogi szabályozás szigorításával, majd 2015 vége fele tetőzött, azóta csillapodóban van.

Jelenleg 530 ezer működő cég van, a cégbírósági eljárás alatt lévőket leszámítva pedig csak 480 ezer. 2012 elején még több mint 600 ezer cég működött Magyarországon, így összességében igen jelentős a csökkenés.

A cégalapítási és cégtörlési számok összességében magasak a cégszámhoz és a lakosság számához viszonyítva is, ugyanakkor a mostani arányokkal már illeszkedünk a régió többi országának céginformációs adataihoz.

Az adatok közül jó hírnek tekinthető, hogy az újonnan induló felszámolások száma csökken, már csak 467 ilyen indult májusban, ami még mindig magas, de konszolidáció egyértelműen zajlik. „Hátradőlni azonban továbbra sem lehet a cégvezetőknek, az egyensúlyi állapot még évekre van. Továbbá a cégbázis likviditási és üzleti etikai kérdései sem fognak egyik pillanatról a másikra megoldódni” - mondja az Opten szakértője.

A megyei bontást vizsgálva, továbbra is rendkívül magas a cégtörlések aránya Budapesten és Komárom-Esztergom megyében. Vas, Zala, Baranya és Somogy pedig pozitív értelemben emelkedik ki alacsony fluktuációs értékeivel.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek