Továbbra is a mérnökök az álláspiac sztárjai
Szerdán és csütörtökön rendezték a Budapesti Műszaki Egyetem őszi állásbörzéjét. Több mint száz cég vadászta az álláspiac sztárszakmáinak álláskeresőit. A mérnökök és az informatikusok iránt továbbra is nagy az igény.
Ősszel kevesebben jönnek
A Budapesti Műszaki Egyetem kétnapos állásexpója továbbra is a legnagyobb egyetemi seregszemléje a mérnöki, informatikai álláspiacnak. Több mint száz munkaadó várta a fiatalok rohamát a standok mögött. Az érdeklődők mindezek ellenére nem rohamozták meg tömegesen a standokat: az első napot így jobbára a visszafogott álláskeresői kíváncsiskodás jellemezte, helyenként üresjáratokkal. Ez a cégeknek is feltűnt - ám egyelőre a gyakornoki pozíciók őszi megcsappanásával magyarázzák a helyzetet, hiszen ezek dömpingje inkább tavasszal jellemző.
Grazban havi 2500 euróért
Nézelődni ennek ellenére igenis érdemes volt, mert vonzó lehetőségekkel csábították a cégek a szakembereket. A jobbára IT-sokat kereső NXP például egyből azokat célozza, meg állásajánlataival, akik hosszabb-rövidebb távon külföldön képzelik el a karrierépítést. A cég valódi multikulturális koktéllal várja az informatikusokat. A zömében holland tulajdonosi körrel rendelkező vállalat az ausztriai Grazba várja 10, jelenleg is betöltendő pozíciójára a digitális tervezőmérnököket, a JAVA, a C+ és a C++ szoftverfejlesztőket - ám eközben a hétköznapi kommunikációban sem elvárás a német nyelv ismerete, mert a cég elsődleges kommunikációs nyelve az angol. "A kezdő mérnöki pozíciókban átlagosan 2-2500 eurót lehet keresni a grazi NXP- nél. Emellett a cég a kint tartózkodás kezdeti időszakában, megegyezés szerint a lakbérköltség egy részét is átvállalja a kollégáktól, támogatásként. Nálunk általában 2-3 interjúkörben mérettetnek meg a munkatársak. Az első forduló személyesebb elbeszélgetés. A második találkozás már a szakmai vezetőkkel zajlik: ám ezek közül a földrajzi távolságok miatt legalább az első körre telefonon kerül sor"- magyarázza a standnál a cég képviselője.
Házi feladat a pályázás második köre
A tudományos témákra fogékonyabb informatikusok számára (is) jó merítési lehetőséget jelenthet az állásexpó kínálata. A főként speciális gyógyszer,- és vegyipari szoftvereket előállító, illetve egyetemeknek és tudományos célokra ingyenes használatra is adó Chem Axon például 8 nyitott pozíciót hozott az expóra: most elsősorban vegyészeket és programozókat keresnek a céghez.
A pályázók náluk is többfordulós megmérettetésre számíthatnak. "Általában három forduló a plafon, ennél több nem nagyon fordul elő"- magyarázza a cég jelen lévő képviselője. Az első kör náluk is önéletrajzi szűrésből áll. A második fordulóban már szakmai "házi feladatot" is kapnak a pályázók e-mailben: itt egy valós programozói problémára kell a megadott határidőig megoldást találniuk és persze időben visszaküldeniük a cégnek. A rossz vagy nem megfelelő megoldási javaslat, vagy a megadott határidő figyelmen kívül hagyása máris buktató lehet a pályázásnál - éppúgy, mint az angoltudás, vagy a JAVA script, a JAVA, a .Net programozási ismeretek hiánya A harmadik fordulóban már a pályázó személyisége számít igazán. A cég képviselője szerint náluk nem a merev, hierarchikus struktúrákban gondolkodók - inkább a nyitott, közvetlen emberek találhatják meg a számításukat, mert a munkatársak többsége itt azonos hierarchiaszinten van. A fizetésről a standnál nem árultak el konkrét információt: azt azért hozzátették, hogy a cég nem csak a barátságos környezet és a szakmai kihívások miatt álommunkahely, hanem a munkatársaknak anyagilag is megéri az együttműködés.
Belekérdeznek a diplomamunkába is
Az expón tovább nézelődve az is kiderül: még mindig töretlen a gépészmérnökök keresettsége. A Luk Savaria például mindjárt 15 ilyen szakemberre vadászik, és még akadnak gyakornoki helyek is. Egyébként náluk főként kétkörös állásinterjúkra lehet számítani, szakmai és személyes fordulóval. Az állásinterjún a szakmai tudást is komolyan tesztelik. "Számít, mennyire logikus gondolkodásmódú a pályázó, de az is, hogy hatékonyan tudja- e alkalmazni az iskolapadban hallottakat, mint ahogy a szakmai naprakészségre is kíváncsiak vagyunk. Ezt az interjún többféleképpen is tudjuk tesztelni: szinte mindig előkerül élesben a műszaki rajzok olvasása, értelmezése. Emellett rendszerint a diplomamunkába, annak részleteibe is belekérdezünk"- mondta el az állásexpón a cég munkatársa, aki hozzátette, nem az osztályzatot, hanem a szakmaiságot kutatják. Az előzetes külföldi tanulmányok, szakmai gyakorlatos részvétel sem elvárás vagy feltétel: ám nem is hátrány. Ami viszont előnyösen érintheti a pályázókat, hogy az angol és a némettudást is elfogadja a cég, hiszen a mindennapokban a 2 nyelv valamelyikét használják.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk
- Rászakadhat a korfa erre a magyar városra, ha nem lépnek időben 2 hete
- Díjazták a legjobb magyar egyetemeket 3 hete
- A világ élvonalában? - újabb mérföldkő a Semmelweis Egyetem történetében 3 hete
- Nem olcsóbb a külföldi vendégmunkások alkalmazása a magyarokhoz képest 4 hete
- Felmérés: a felsővezetők jobbra értékelik saját teljesítményüket iparági versenytársaiknál 1 hónapja
- Mennyit keresnek a mérnökök? – itt vannak a friss számok a gyártásból 2 hónapja
- Ennyi mérnökre lenne szüksége a magyar gazdaságnak 2 hónapja
- Több ezren keresik új munkahelyüket Buda szívében 2 hónapja
- Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Budapesti Értéktőzsde élén 3 hónapja
- Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány 3 hónapja