kapubanner for mobile

Továbbra is hiányzik a modern termelésbe bevonható munkaerő

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szakképzési rendszert azért kellett átalakítani, hogy jól képzett szakembereket és munkavállalókat adjon a magyar gazdaságnak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén.

Odrobina László kiemelte: a tavaly elfogadott törvénymódosítással erősítették a szakképzéshez való hozzáférést, a duális képzést, és létrehozták a hatékony képzést végző rugalmas intézményeket.

Odrobina László hangsúlyozta, hogy az új iskolatípusokkal - a szakgimnáziumokkal, szakiskolákkal - erősítik a szakmai képzés vonzerejét, új szakmai képesítéseket vezettek be, korábban költségtérítéses tanfolyamon megszerezhető szakmákat - például teher autóvezető - tettek ingyenessé.

A duális képzés erősödését jelzi, hogy csökkenő demográfia mellett 5 ezerrel többen, 53 ezren vesznek részt a rendszerben - ismertette a helyettes államtitkár.

Odrobina László kitért arra, hogy német szakképzési gyakorlat tanulmányozása során úgy látszik, az építőipari szakmák duális képzésénél is megoldást lehet találni a finanszírozásra, és indokoltnak nevezte a duális szakképzési rendszer bevezetését a szakgimnáziumokban is.

Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatóhelyettese előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes iskola típusok nem épülnek egymásra, a tanulók tudásszintje eltérő. Úgy látta, hogy továbbra is hiányzik a modern termelésbe bevonható munkaerő.

Markhard József, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, több mint 800 vállalattal vannak kapcsolatban, jelezte, a nagy vállalatoknál egyre inkább igény van arra, hogy a centrumhoz tartozó szakiskolákban végeztessék el a felnőtt szakképzési feladatokat.

Obrobina László a képzési intézményekkel kapcsolatos felvetésre válaszolva elmondta: működő iskolarendszert kellett a gazdaság igényeihez igazítani, ami nem könnyű feladat, új szemléletet kell kialakítani, arra törekednek, hogy a tananyagok kidolgozásában vállalati szakemberek is részt vegyenek.

Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ügyvezető elnökségi tagja a szakmai rendezvényen bejelentette, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara meghirdette a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülésére a Szakképzési Díj 2017 pályázatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fővédnökségével.

A három kategóriában - motiváció, kooperáció, innováció - kiírt pályázatra magyarországi székhelyű vállalatok, iskolák, kamarai szervezetek, közintézmények, társadalmi szervezetek és magánszemélyek pályázhatnak 2016. szeptember 29. és december 15. között.

A pályázatokat 2016. december 16. és 2017. február 3. között bírálják el, a díjakat 2017. március 2-án adják át.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek