Túl bonyolult lett az egyszerűsített foglalkoztatás
Április 1-jétől hatályos az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy megszüntette a kék könyvet és a dolgozókat elektronikusan kell bejelenteniük a munkáltatóknak. A Magyar Agrárkamara szerint betarthatatlanok a szabályok, a Fidesz új törvényt alkotna. Összefoglaltuk a legfontosabb jogi változásokat.
Az új szabályozással a legális foglalkoztatást kívánják ösztönözni, többek között úgy, hogy egyszerűbbé teszik a bejelentési és bevallási kötelezettséget, könnyebbé a munkaszerződés megkötését. Az első visszajelzések szerint azonban úgy tűnik, éppen ezeket nem sikerült elérni, ráadásul még nem készültek el az APEH sorszámmal ellátott jelenléti ívek sem, így a munkáltatók most annyi könnyebbséget kaptak, hogy július 1-jéig átmeneti jelleggel a törvény mellékletében lévő jelenléti ívet is használhatják.
Mi változott?
Április 1-jétől megszűnt az alkalmi munkavállalói könyv, vagyis új jogviszonyt a kék könyvvel már nem lehet létesíteni. A könyveket ugyanakkor meg kell őrizni, mert később is igazolják a ledolgozott időt.
Túlbonyolított az adminisztráció
A munkáltatók első visszajelzései alapján felesleges adminisztrációs terheket ró rájuk a törvény, mivel közvetlenül a munkavégzés előtt kell bediktálniuk vagy elektronikusan bejelenteniük a dolgozók adatait. Összesen 19 adatot kell rögzíteni és a háztartási illetve növénytermesztési idénymunka esetén a 185-ös telefonszámon is lehet bejelentést tenni. Életszerűtlen ugyanakkor a sms-ben történő bejelentés is, amelyre július 1-jétől lesz lehetőség, nehezen képzelhető el ugyanis, hogy egy gazda öt ember adataival ilyen módon fog bíbelődni. Ráadásul a mezőgazdasági munkák esetén az időjárási viszonyok is befolyásolják a munkavégzést, így ha szabályosan akar eljárni egy munkáltató, napi szinten kellene be- és kijelentenie a dolgozókat. Ennél akkor már sokkal egyszerűbb, ha határozott időre köt velük szerződést.
Nettó bér, bruttó bér: nem tisztázza a törvény
Az alkalmi munkavállalók után az általános szabályok szerint kell a munkáltatónak megfizetnie a személyi jövedelemadó és a tb járulékokat, az idénymunkások és meghatározott feltételek esetén a háztartási munkavállalók után pedig a nettó munkabér 30 százalékát kell befizetni közteherként. A közteher megfizetésével a munkáltatót nem terheli a társadalombiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás és egészségügyi hozzájárulás, valamint adóelőleg-levonási kötelezettség, a munkavállalót pedig nem terheli nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékfizetési, egészségügyi hozzájárulás-fizetési és személyi jövedelemadóelőleg-fizetési kötelezettség. Ha azonban ezek nem terhelik, akkor a bruttó bérből nem kell járulékokat vonni, így kérdés, hogy mi is számít nettó bérnek? A jelenlegi törvény nem tisztázza ennek a fogalmát, ugyanakkor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján erről olvasható egy tájékoztató.
A Magyar Agrárkamara szerint az egyszerűsített alkalmi munkavállalás bonyolultabb lett, mint korábban volt, szabályainak egy része betarthatatlan, az előírások pedig nem a valós élethelyzetekből indulnak ki. A kamara szerint jelentősen megnő az esélye, hogy a bonyolult szabályozás miatt a munkaadók vétenek a szabályok ellen, ami 30 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő szankcióval is járhat. Úgy vélik, az új szabályozás a mezőgazdasági munkák esetében akár napi több órányi adminisztrációs terhet is róhat a munkaadókra és a munkavállalókra, amely késleltetheti a munka megkezdését.
Több juttatásra jogosultak a munkavállalók
Bár a munkavállalókat több szabály is védi - például rendes foglalkoztatás esetén a munkáltató nem módosíthatja a munkaszerződést és nem viheti át a dolgozót az egyszerűsített foglalkoztatás körébe - a 30 százalékos közteherfizetés mellett nem minősülnek társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak, ezért nem jogosultak az egészségbiztosítás valamennyi ellátásaira, azaz ha egyéb jogviszonyuk sem alapozza meg az egészségügyi ellátás igénybevételét, akkor fizetniük kell a havi 4950 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ugyanakkor nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra jogosultak, ezek számításának alapja az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem lesz.
Egyszerűsített foglalkoztatás utáni jövedelem bevallása
Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalónak nem kell bevallást benyújtania, kivéve akkor, ha külföldi, vagy ha az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme az adóévben meghaladja a 840 ezer forintot, vagy e jövedelme mellett más bevallásra kötelezett jövedelme van.
A munkáltatónak pedig az Adózás rendjéről szóló törvény 31. §-ának (2) bekezdése szerint kell benyújtania a bevallást.
Növénytermesztési idénymunka: külön kategória
Az új rendszerben a mezőgazdasági idénymunka mellett külön növénytermesztési idénymunkát is megkülönböztetnek, amelyre speciális szabályok vonatkoznak. Ebben az esetben a foglalkoztatás megkezdését követő hónap 12-ig kell bejelenteni a dolgozókat, szigorú számadású nyomtatványnak minősülő jelenléti ívet kell vezetni, amelyen azonban rögzíteni kell az adott munkanapon foglalkoztatott munkavállalók adatait, a munkaszerződést pedig csak akkor kell írásba foglalni, ha azt a munkavállaló kéri, illetve ha a foglalkoztatás egybefüggő időtartama meghaladja a 30 napot. Egyes esetekben közteher előleg fizetést lehet választani, ezt 2010-ben július 12-ig kell az erre a célra rendszeresített bejelentőlapon az adóhatóságnak bejelenteni, az előleget pedig július 12-ig kell egy összegben megfizetnie a munkáltatónak.
Külföldiek is lehetnek idénymunkások
Harmadik ország állampolgárai is végezhetnek hazánkban háztartási munkát valamint mezőgazdasági idénymunkát. A munkaügyi központ ebben az esetben hatósági bizonyítványt állít ki, illetve ugyancsak a munkaügyi központ kéri meg a külföldi számára az adóazonosító jelet és a TAJ-számot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Akár megszüntethető a munkaviszony, ha a munkavállaló megtagadja a képzést? Milyen eszköz áll a munkáltatók rendelkezésére arra, hogy... Teljes cikk
„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk
Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?