Új támogatási program indul: az elbocsátott dolgozók azonnal munkára találhatnak
A kormány új, 1,5 milliárd forintos támogatási programot indít a kkv-k számára annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen napot se töltsenek munka nélkül. A "Munkából munkába" program a családok védelme érdekében elősegíti az elbocsátott dolgozók azonnali, újbóli munkába állását - jelentette be hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A program célja azon mikro-, kis-, és középvállalkozások létszámbővítésének támogatása, melyek egyazon munkáltató által leépített, legalább 5, legfeljebb 20 fős munkavállalói állomány átvételével vállalják statisztikai állományi létszámuk növelését és a felvett munkavállalók nyolc hónapig történő foglalkoztatását - ismertette az államtitkár.
Mint kifejtette,
a program célcsoportját azok a 15-64 év közötti személyek képezik, akik a pályázat benyújtását megelőző 3 hónapban egyazon munkáltatónál vesztették el munkahelyüket.
A program közel 1,5 milliárd forintból valósul meg, a vissza nem térítendő támogatás összege maximum 54,24 millió forint lehet.
A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 50 százaléka, de legfeljebb havi 339 ezer forint munkavállalónként.
A támogatással érintett személyek felvétele az érintett vállalkozás munkavállalói létszámának nettó növekedését kell, hogy eredményezze, részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás időtartama nem lehet 4 óránál kevesebb, de akkor a támogatás összege arányosan csökken.
A pályázatra 2025. július 31. napjáig lehet jelentkezni a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően. A részletek az OFA Nonprofit Kft. weboldalán találhatók meg
- hívta fel a figyelmet Czomba Sándor.
Borítókép: Czomba Sándor, Nemzetgazdasági Minisztérium - LinkedIn oldal
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 2 hete
- Fluktuáció 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?