kapubanner for mobile

Újabb 61 milliárddal támogatják a dolgozókat megtartó cégeket

Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azután beszélt erről, hogy szombaton részt vett a gazdaságstratégiai megbeszélésen a Karmelita kolostorban. Mint mondta, a mostani "küzdelemben" azok a vállalatok a legfontosabb "szövetségeseik", amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek.

Ezek a beruházások jelentik ugyanis a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek vállalják, hogy nem bocsátják el a náluk dolgozókat.

"A magyar gazdaság életerejét világosan mutatja az a tény, hogy negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra" - jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat.

A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, aki köszönetet mondott az említett vállalatoknak, megjegyezve, hogy a kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek