Újabb brutális összegű beruházásösztönzéssel védené a munkahelyeket a kormány
Újabb 140 millió euró értékű beruházásösztönző programmal igyekszik ellensúlyozni a kormány a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait. Az első etapban 904 cég 1,2 milliárd eruót fektetett be, ami 155 ezer munkahely megvédéséhez járult hozzá.
A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség tanácskozásán.
A koronavírus-fertőzéssel küzdő külgazdasági- és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett hozzászólásában példaként említette, hogy uniós források felhasználásával maximum 800 ezer euró értékben, illetve a fejlesztésre fordított összeg 50 százalékáig támogatják azokat a cégeket, amelyek vállalják a munkahelyek megmentését.
Eddig több mint 30 iparágban 904 cég vett részt a programban. Ezek összesen 1,2 milliárd eurót fektettek be és 155 ezer munkahelyet sikerült megvédeni - ismertette.
A sikerek láttán a kormány úgy döntött, hogy készen áll egy újabb 140 millió euró értékű beruházásösztönző program elindítására - tette hozzá.
A továbbiakban arra bíztatta a német vállalatokat, hogy a beruházásokhoz kapcsolódva indítsanak szakképzési programokat is. Ugyanis legalább 5 millió eurós befektetés esetén, tanulónként 5 ezer eurós képzési támogatásra jogosultak, illetve a kormány elkötelezett a további adócsökkentések mellett.
Arról is beszámolt, hogy 2014 óta 123 német vállalatnak nyújtott a magyar állam beruházási támogatást, illetve 25 további céggel tárgyal. Ennek nyomán Magyarország első számú kereskedelmi partnere Németország, amely a magyar export 28 százalékát fogadja be.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek