kapubanner for mobile

Újságíróképzést indít a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ahol átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek - közölte az MTVA Sajtóosztálya.

A szeptemberben induló szakirányú médiaképzésre már lehet jelentkezni, a határidő augusztus 1.

A közlemény szerint az NKE és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös képzésének célja felkészíteni a szükséges szakmai ismeretekre a jövő újságíróit, akik később a hazai médiában különböző területeken találhatnak munkalehetőséget.

A szeptemberben induló szak a médiával kapcsolatos elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre is - írták.

A közlemény idézi Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint örömmel és nagy várakozással indítják útjára a közszolgálati média-újságíró és szerkesztő szakot a NKE-n. Céljuk, hogy megtalálják azokat az elsősorban a közszolgálati média iránt érdeklődő fiatal tehetségeket, akik az újságírók, szerkesztők újabb nemzedékeként nem csupán elméleti, de gyakorlati tudást is elsajátíthatnak, később pedig bekapcsolódhatnak a gyakornoki programokba, amelyek végén a legjobbak számára állást is ajánlanak - mondta.

Mint írták, a két féléves képzés gyakorlatorientáltságát mutatja, hogy az órák jelentős része (vágás, operatőri- és adásrendezői ismeretek, video- és hangtechnikai képzések) az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. által biztosított helyszíneken, eszközökkel és tapasztalt szakembereinek közreműködésével valósul meg.

Bartóki-Gönczy Balázs adjunktus, a szakirány felelőse hozzátette: olyan értékeket kívánnak képviselni az új szakirányú továbbképzésén, mint a tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme.

A levelező rendszerű képzés tematikájában a közszolgálati és kereskedelmi média szerepének elméleti és gyakorlati kérdései, a média működésével kapcsolatos alapvető jogi ismeretek, a társadalmi kommunikáció, valamint szociálpszichológia tárgyak is szerepelnek, de kiemelt hangsúlyt kapnak az olyan gyakorlati tárgyak, mint a hang- és videotechnika, a műsorszerkesztés és -rendezés, a vágási és az operatőri ismeretek is, valamint az olyan készségfejlesztő tárgyak, mint beszédtechnika, érvelés- és írástechnika, valamint a vezetői kommunikáció.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek