Pályaorientációval és élménypedagógiával küzdenek az iskolaelhagyás ellen
Az iskolai lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás csökkentésére 550 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum (KSZC).
Különösen nagy hangsúlyt fektettek a 9. osztályos tanulók kompetenciafejlesztésére, felzárkóztatására, amelyet például tanulócsoportos foglalkozások szervezésével értek el.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán elnyert vissza nem térítendő támogatásból kollégiumi bútorzatot, valamint informatikai és szabadidős tevékenységek végzését segítő eszközöket is beszereztek.
A pedagógusok módszertani, konfliktuskezelési, tanulás-motivációs, mentori, mérési-értékelési, élménypedagógiai, illetve vezetői témákban szervezett továbbképzéseken vettek részt.
A fejlesztés eredményeként a Kiskőrösön kialakított Digitális Közösségi Alkotóműhelyben szakkörök és egyéb foglalkozások keretében tehetséggondozás, tehetségfejlesztés és pályaorientációs tevékenység indulhatott meg.
Kialakították a tanulói életpálya-építést, melyhez kapcsolódva pályaválasztási tanácsadási rendszert, pályaorientációs foglalkozásokat, és pályaszocializációs programokat valósítottak meg.
Beindították a szociális segítő szolgáltatásokat is. A roma származású tanulókat roma mentori tevékenységgel, a roma lányokat egészségfejlesztő programokkal támogatták. A roma tanulók számára biztosították a jogosítvány megszerzését.
A szabadidős tevékenységeken belül kirándulásokat, szakköröket, játékos kompetenciafejlesztő programokat szerveztek.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hete
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hete
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hete
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 3 hete
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 3 hete
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 3 hete
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 3 hete
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 3 hete
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben