Úttörő kezdeményezés: középszintű duális képzést vezet be a DT-ITS
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDuális rendszerben folytatódik a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) és a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum közös, IT fókuszú gyakornoki programja. A jelenleg teljesen online képzés pilot projektként, idén szeptembertől májusig zajlik, jövő ősztől pedig élesben működik majd, és a német nyelvoktatás is a része marad.
A hatodik éve népszerű képzésben szeptembertől a DT-ITS legtöbb üzletága, valamint a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi- és Iparkamara is részt vesz, így az még szélesebb szakmai alapokon működhet, a vállalat pedig ezzel a lépéssel a Mechwart hivatalos informatikai rendszerüzemeltető gyakorlati OKJ-s képzőhelyévé vált.
A többek között hálózatos, IT biztonsági és Windows, Linux, Cloud, valamint Server tárgyakat tanuló diákok már a májusig tartó pilot időszak végén elméleti és gyakorlati vizsgát tehetnek, továbbá ösztöndíjat, valamint a törvényi keretek által meghatározott juttatásokat is kapnak.
A Mechwart által biztosított elméleti oktatás mellett a 13. és 14. évfolyamos diákok a gyakorlatot tanulószerződéssel a DT-ITS-ben töltik jelenleg kizárólag interaktív, online keretek között. A középiskolások a vállalat 20 munkatársától heti 2-3 alkalommal, összesen 620 órában tanulnak, és a mindennapokban is előforduló, valós feladatokon dolgozhatnak.
A DT-ITS és a Mechwart oktatással kapcsolatos együttműködése immár hatéves múltra tekint vissza, tavalyig pedig a korábbi rendszer szerinti programot összesen 80 diák végezte el, közülük több mint ötvenen helyezkedtek el a vállalatnál. A mostani pilot projektben 12 tanuló vesz részt.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?