kapubanner for mobile

Üzleti világról az iskolapadban

Miért működik együtt egy HR szolgáltató és egy egyetem?

Üzleti világról az iskolapadban
 

Nem ismeretlen kritika a felsőoktatás számára, hogy a diplomát szerző, munkaerőpiacra frissen kilépő fiatalok nem rendelkeznek megfelelő gyakorlati tudással. Bár sok intézmény törekszik arra, hogy gyakorlatorientált képzést nyújtson a hallgatóknak, sokszor ez még nem elegendő. A HR is olyan szakma, melynek állandó, dinamikus változása azt kívánja, hogy már azok a szakemberek is naprakész tudással rendelkezzenek, akik frissen, közvetlen az egyetem elvégzése után lépnek a pályára. Ilyen metodikával működik a Budapesti Metropolitan Egyetem emberi erőforrások (BSc) és emberi erőforrás tanácsadó (MA) szakja, mely most az euJobs HR-Group-ban olyan partnerre talált, aki a munkaerőpiac meghatározó szereplőjeként felelősen tesz a jövő HR szakembereinek fejlesztéséért. Szeptembertől kiemelt stratégiai együttműködés indult el a két szervezet között.

Az euJobs HR-Group közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a HR szolgáltatói piacon, komplex tevékenységével a magyarországi és határokon túli munkaképes emberek számára kínál álláslehetőségeket, lefedve a 16 éves diákoktól kezdve a nyugdíjas korosztályokig az összes generációt. A Budapesti Metropolitan Egyetem emberi erőforrások (BSc) és emberi erőforrás tanácsadó (MA) szakjai olyan egyedülálló üzletorientált képzési programot nyújtanak, melyeket legjobban az fémjelez, hogy az országban az egyetlen olyan egyetem, amelynek HR képzései HR BEST díjban részesültek.  A két szervezet tevékenysége alapján nem meglepő, hogy az együttműködésük stratégiai alapú, értékelvű és közös szemléletmód jellemzi. A céljuk az volt, hogy egy olyan programot hozzanak létre, mely a jövő HR-eseit szólítja meg, készíti fel a kihívásokra, és mentorálja, még mielőtt kilépnének a munkaerőpiacra.

Az együttműködés három pilléren nyugszik: az euJobs HR-Group tapasztalt szakemberei bekapcsolódnak az egyetem szakmai workshopjaiba; a cégcsoport gyakornoki program lehetőséget kínál a METU hallgatóinak; valamint fő elemként egy ösztöndíj programot hoztak létre. Ennek keretében az euJobs HR-Group egy szerencsés hallgató 2 féléves tandíjának térítését fedezi, továbbá egy sor egyéb szakmai fejlődési lehetőséget biztosít számára, melyek hozzásegítik, hogy a jövő szuper HR-ese váljon belőle. 

Hogy miért van szükség arra, hogy egy egyetem együttműködjön egy HR szolgáltatóval? Dr. Király Zsolt a METU emberi erőforrások BSc szakvezetője úgy véli, hogy egy modern egyetemi HR képzés elképzelhetetlen piaci szereplők közreműködése nélkül. Egy HR szolgáltató pedig maga is az üzleti HR szakma képviselője és szerves része. Meglátása szerint az önálló tanulásra való képesség, a gyakorlati élethez közeli kritikus gondolkodás, a proaktivitás és tapasztalati tudás a jövőben még inkább felértékelődik a humánerőforrás-menedzsmenten belül.  A tárgyi tudás pedig ugyan a kreativitáshoz szükséges alapként továbbra is fontos és szükséges marad, de önmagában már nagyon nem lesz elégséges feltétele a sikeres karrierútnak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a lexikális tudás és az összefüggések megértése a kreativitás üzemanyaga, de ha nem társul megfelelő attitűddel és mindsettel, akkor céltalanul halmozzuk fel és égetjük el.

A partnerség által a hallgatók olyan aspektusból nyerhetnek betekintést „hot topikokba” is, melyek oktatási közegben nem feltétlenül reprezentálhatóak hatékonyan. Ilyenek például a munkajogi esettanulmányok, a harmadik országbeli foglalkoztatás vagy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a gyakorló HR-es szemüvegén keresztül.  Ugyanakkor a diákok azt is megtanulhatják, hogy a HR nemcsak a nagyvállalati HR-t jelenti. Az euJobs HR-Group által szervezett workshopokon lehetőségük nyílik rendszeresen találkozni a piac szakértőivel, jelenleg aktuális munkaerőpiaci témákat is feldolgozva.

A felsőoktatás - mint a munkaerőpiacra főként fehérgalléros munkavállalókat kibocsátó közeg - sok kritikát kap a munkaerőpiacról annak kapcsán, hogy a frissen végzett hallgatók nem feltétlenül rendelkeznek könnyen implementálható gyakorlati tudással és a szervezeti kultúrába gyorsan integrálható attitűddel, amikor a piacra kilépnek.  Ezért van külön értéke annak, ha egy HR szolgáltató támogatja a diákokat mindezek megszerzésében. A METU szakembere szerint „egyébként a munkaerőpiaci szereplők sem tudják sokszor megfogalmazni konkrét igényeiket az egyetemek felé, továbbá az oktatásba egyéni szinten történő bekapcsolódásokon (pl. vendégelőadás) kívül a foglalkoztatók jelentős többség nem igazán invesztál a képzések fejlesztésébe, holott ez is stratégiai érdekük lenne. Az euJobs HR-Group komplexitásra törekvő hozzáállása ugyanakkor jó példa arra, hogy hogyan lehet valós, hosszú távú hatást gyakorolni a felsőoktatásban tanulók szakmai fejlődésére”.

„Cégcsoportunk hamarosan 20 éves, és még sokszor ennyit kíván a magyar és nemzetközi munkaerő-piacon tevékenykedni. Felelősségünk és érdekünk is, hogy a jövő munkaerő-piacát kiváló HR szakemberek támogatásával is formáljuk. A METU-val történő közös programban ennek lehetőségét látjuk.” Mondja Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és Brand Igazgatója az együttműködésről.

A közép és hosszú távú gondolkodásmód tehát mindkét fél számára gyümölcsöző lehet és az üzletorientált képzések és fejlesztési programok nagy mértékben segíthetik, hogy a jövő HR-szakemberei az egyetem elvégzését követően gyorsan és hatékonyan reagáljanak a rendkívül turbulens HR piac aktuális kihívásaira.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk