kapubanner for mobile

Lesz béremelés a közszférában, de az ára egy 10 %-os leépítés

A béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére. Módosul a kormánytisztviselői bértábla is.

A nehéz gazdasági helyzet és rendkívüli kiadások ellenére a kormány úgy döntött, lehetőséget teremt arra, hogy - a közszférában dolgozó orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után - a központi és területi kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott kormánytisztviselők és szakmai vezetők bére is emelkedjen - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

A közszolgálati szakszervezetek kezdeményezésre indított többhetes szakmai egyeztetéseket követően módosul a kormánytisztviselői bértábla is, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

A béremelés sem a minisztériumokban, sem a kormányhivatalokban nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére.

A kormány úgy biztosítja a minisztériumi kormánytisztviselői béremelés fedezetét, hogy elrendeli a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeg fordítható béremelésre.

"Ez a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy leginkább a betöltetlen, üres minisztériumi álláshelyek bérfedezetét fordíthatják béremelésre, tömeges elbocsátás nem várható" - olvasható a közleményben.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk