Zala megyében 5,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma
Zala megyében augusztus végén 6438 álláskeresőt tartottak nyilván, csaknem 400-zal kevesebbet, mint júliusban - írja az MTI.
A regisztráltak számának mérséklődésében meghatározó szerepet játszott, hogy folyamatos volt a - főként a július elején újra induló országos és hosszabb idejű - közfoglalkoztatási programok létszámfeltöltése. Emellett augusztusban 50 álláskereső képzése is megkezdődött.
Zala megyében a pályakezdő álláskeresők száma is csökkent: augusztus végén 483 pályakezdő (az álláskeresők 7,5 százaléka) szerepelt a nyilvántartásban. Év eleje óta 420 pályakezdő került első ízben a nyilvántartásba, közülük 240-en az elmúlt három hónapban. A tavalyi év első 8 hónapjában 500 pályakezdőt regisztráltak első alkalommal a kirendeltségeken.
A nyilvántartott álláskeresők aránya 4,9 százalék volt az idén augusztusban Zala megyében, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban - olvasható a foglalkoztatási főosztály közleményében.
A nyár utolsó hónapjában az elsődleges munkaerőpiacon csaknem 700 új álláshely volt a megyében. Augusztusban 1400 álláskereső került ki a regisztrációból, közülük 300-an jutottak támogatás nélkül munkához.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek